Gyakornokok a jövő reménységei
Felelősség, rugalmasság és folyamatos fejlődés – az OTP Bank gyakornokai szerint ezek a főbb szempontok egy gyakornoki hely kiválasztásánál.
Az OTP Bankban évente több száz egyetemista kap lehetőséget arra, hogy „bedolgozza” magát a bankszférába. Felelősség, rugalmasság és folyamatos fejlődés – az OTP Bank gyakornokai szerint ezek a főbb szempontok egy gyakornoki hely kiválasztásánál. A hitelintézet önálló szakmai gyakorlati programot is működtet, ahol szakmai mentorprogram és valós kihívások segítik a felkészülést a későbbi karrierre.
A valós munkavállalói és munkáltatói igényeket felismerve az egyetemek egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy gyakorlatorientált kurzusokkal egészítsék ki a tanterveiket, de önmagában ez még nem elég. A tapasztalatok szerint továbbra is azok a fiatalok találnak a legkönnyebben munkát, azok tudnak a legkönnyebben integrálódni egy új szervezetbe, akik már tanulmányaik alatt „élesben” is kipróbálták magukat egy kisebb vagy nagyobb vállalatnál. A legvonzóbb munkahelyekre szinte kötelező beugró feltétel lett, hogy a felsőoktatásban megszerzett tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is fel tudjanak mutatni a pályakezdő jelentkezők.
“Amit a legjobban szerettem az OTP-nél, hogy nem sokkal a kezdés után már felelősséggel is járó munkákat kaptam a gyakornokságom alatt. Saját projekteket koordináltam, ezért minden nap valós kihívásokkal találkoztam. Önállóan végezhettem a feladataimat, amiben benne volt a hibázás lehetősége is, de a mentoraimtól komoly szakmai támogatást kaptam, így folyamatosan fejlődtem.” – mondta el Csepi Diána, az OTP Bank marketingkommunikációs szakértője, korábbi gyakornok.
A bank rendszeresen kér fel mentorokat, akik segítik a fiatal munkatársak integrációját és folyamatos szakmai fejlődését.
Az egyetemisták ugyanis már hozzászoktak, hogy rendszeresen visszajelzést kapnak oktatóiktól, professzoraiktól, így ez a munkaadó felé is elvárás a részükről. Az OTP Bank mentorrendszere arra is lehetőséget biztosít, hogy a fiatalok több területen is kipróbálják magukat, így könnyebben megtalálhatják azt a munkát, amely megfelel az érdeklődési körüknek.
A legjobb egyetemekről, főleg gazdasági és IT képzésekről érkeznek hozzánk pályázatok. Az OTP Bank hat hónapos gyakornoki programja részmunkaidős foglalkoztatásra ad lehetőséget, az egyetemi órákhoz igazított időbeosztással – nyilatkozta Hegyiné Vizi Veronika, az OTP Bank HR folyamatok szenior tanácsadója. Természetesen az sem ritka, hogy a diploma megszerzése után a tehetségek állásajánlatot kapnak a bankban – tette hozzá a szakértő.
A legmagasabb számban a Debreceni Egyetemről, a Budapesti Corvinus Egyetemről és a Budapesti Gazdasági Egyetemről érkeznek hallgatók az OTP Bank központi területeire, illetve a vidéki hálózathoz.