Pekingben felépült a világ legnagyobb repülőtere – videó
Évente 100 millió utas fogadására alkalmas az új pekingi repülőtér, melyet a szocialista Kína megalakulásának 70. évfordulójára avatnak fel. Pekingben 1949 október elsején kiáltották ki a népköztársaságot, azóta ez az ország legnagyobb ünnepe.
Az új repülőtér 46 kilométerre van délre a 20 milliós kínai fővárostól. Területe 1,4 millió négyzetméter. Gyorsvasút köti össze Peking központjával. Kína légi forgalma igen dinamikusan növekszik, ezen belül is kiemelkedő Peking és Sanghaj szerepe.
Az október elsejei nyitás nemcsak szimbolikus jellege miatt fontos, hanem mert akkor a kínaiak egyhetes szabadságot kapnak. Ezt nagyon sok család arra használja ki, hogy meglátogassa vidéki rokonait. A hazai turizmusnak is ez az egyik legfontosabb időszaka. Ezért a pekingi repülőtér nagyon gyorsan csúcsforgalomnak lesz kitéve, de hát úgy épült meg, hogy az ígéretek szerint képes évente 100 millió utas fogadására is.
Fotó: Global Look Press