Antonio Banderas: félek az öregedéstől
A spanyol filmsztár 58 éves és csak vizet ivott, amikor találkozott a Le Monde tudósítójával Cannes-ban, ahol bemutatták legújabb filmjét.
A Fájdalom és Dicsőség című filmet Pedro Almodóvar rendezte. A filme főhőse egy filmrendező, aki visszatekint életére, közben alkotásai és szerelmei kereszttüzében próbálja értelmezni a jelenkor válságát. Antonio Banderas az ő szerepét alakítja a filmen.
“Pedro mindent szeret előjátszani. Mindent meg akar mutatni a színésznek, hogy szerinte hogy is kellene alakítania. Néha teljesen mellétrafál, de hát ő a főnök!”- mondta Antonio Banderas, aki bevallotta, hogy fél az öregedéstől: “Volt egy sztár feleségem, sok jó filmem és két Oscar-díjam, de mégsem tudom, hogy mi lesz velem, ha megöregszem.”
Antonio Banderas láthatja maga előtt a példát Cannes-ban, ahol a hétvégén életmű Arany Pálma-díjat kap Alain Delon, aki éppúgy a nők bálványa volt a maga korában, mint a spanyol színész. A 83 éves francia sztár úgy nyilatkozott a saját életéről, hogy ő mindig sokkal kevésbé szerette saját magát, mint ahogy mások őt szerették. Alain Delon magányosan éldegél a kutyájával és egyetlen emberi lényt szeret igazán: Anouchkát, a lányát.