Az antiszemitizmus gazdasági gyökerei
A pénzkölcsönzés protestáns forradalma erősítette fel az antiszemita tendenciákat a német tartományokban – állítja két amerikai tudós, akik az American Economic Review-ban fejtették ki a véleményüket erről a témáról, amely ma újra előtérbe került, hiszen az antiszemita jelenségek fokozódása szembeötlő mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európában.
Hatszáz évet tekint át a két szerző: Sacha O. Becker és Luigi Pascali, akik művüknek ezt a címet adták: Religion, Division of Labor and Conflict: Anti-Semitism in Germany Over 600 years /Vallás, munkamegosztás, konfliktus: antiszemitizmus Németországban több mint 600 éven át/.
A szerzők állítása pofonegyszerű: Luther Márton fellépése előtt a keresztények és a zsidók között munkamegosztás létezett. A keresztény egyház tiltotta a kamat szedését, ezért a zsidók ezen a téren monopóliumot élveztek. Ráadásul műveltebbek is voltak, mint a keresztények, akiknek csak az elitje tudott írni és olvasni. Erre jött a reformáció gazdasági forradalma, amely lehetővé tette a kamat szedését a keresztények számára is.
Kálvin Jánost ezért hívták meg Genfbe. A nagy hírű teológus bizonyította: nem isten ellen való vétek, ha valaki kamatot kér a kölcsönadott pénz után egy másik kereszténytől. A XV-XVI. században így új helyzet alakult ki a zsidók és a keresztények között a gazdasági életben.
Immár keresztények is működtethettek bankokat. A konkurencia megindult. A korábban komplementer keresztény-zsidó kapcsolat a gazdaságban versenyhelyzetet teremtett. A két amerikai szerző példákkal bizonyítja, hogy a protestáns többségű német tartományokban jóval erősebb volt az antiszemitizmus, mint ott, ahol katolikus maradt a többség. Jud Süss híres ügye is olyan fejedelemségben történt, melyben a fejedelem katolikus volt, de a lakosság többsége a protestáns hitet vallotta. Ráadásul a protestánsok – ellentétben a katolikusokkal – a saját nyelvükön olvashatták a Bibliát! Mindez hozzájárult ahhoz, hogy felerősödött az antiszemitizmus azokban a német fejedelemségekben, ahol protestáns volt a lakosság többsége.
Ez a teória, melyet a XX. század tényei nemigen támasztanak alá. A nácik igen erősek voltak a katolikus tradíciókkal rendelkező Bajorországban és Ausztriában is. Vezérkaruk jelentős részben épp ebből a két, erősen katolikus országrészből került ki.
Ezért mindössze gazdasági érdekellentétekre visszavezetni az antiszemitizmust valószínűleg erős túlzás, még akkor is, ha valóban kialakult versenyhelyzet a protestáns és a zsidó tőke között Európa sok országában. Felmerül az uralkodó elitek felelőssége, melyek már a harmincéves háború idején is meglehetősen cinikusan használták ki a vallási előítéleteket. A francia Richelieu bíboros például a protestáns ligát erősítette, mert úgy ítélte meg, hogy a fő ellenfél a Habsburg Birodalom és ez felülírja a katolikus – protestáns ellentéteket.
A modern antiszemitizmus gazdasági gyökereiről szóló vitát a párizsi Le Monde ismerteti, ahol egy Toulouse-i professzor foglalja össze a különböző állításokat. Paul Seabright professzor különösen kiemeli az olyan protestáns városok szerepét, mint Genf, melyek egész Európának mintát mutattak. A napóleoni háborúk után Svájc részévé vált város – Zürich mellett – ma is fontos szerepet játszik Európa, sőt az egész világ pénzügyeiben. A vallás és a pénz tehát valóban összekapcsolódik a protestáns városok esetében, de az már nagy kérdés, hogy ezek a városok mekkora hatással lehettek a maguk világára, hiszen akkoriban Európa népességének döntő többsége a földeken gazdálkodott és a pénzügyekkel csak nagyon kevesen foglalkoztak komolyan.