Nyugat-Afrika országai számára egyre nagyobb gondot okoz gazdasági értelemben is a váratlanul megjelent és immáron három hete áldozatokat szedő járvány, az ebola. A veszélyeztetett országok kormányai – így elsődlegesen a guineai – a megelőzésre igyekszik mind több erőt koncentrálni. Mamadou Saliou Bah, egy guineai német laboratórium igazgatója az őserdők vidékén lakó emberek étkezési szokásait akarja betiltatni, mivel a vírust az általuk gyakran, előszeretettel fogyasztott húsok hordozzák. A dzsungelekben vadászott denevérek, majmok, patkányfélék a gyógyíthatatlan ebola járvány előidézői, ezért most a legtöbbet a lakosság felvilágosítására áldozzák elsősorban Guineában, valamint óvintézkedésekre kerítenek sort Elefántcsontparton, Libériában és Sierra Leonéban. A „bozóthús” mellett a vérrel és testnedvekkel is terjedő ebola Nyugat-Afrikában még újdonságnak számít, mostanában jelent csak meg a fertőzés errefelé. Bekapcsolódott a védekezésbe az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű segélyszervezet is, elsősorban a karantént vetik be: a megfertőzötteket elkülönítik környezetüktől. Az ebola Zaire-típusa számít a legveszélyesebbnek – éppen ez fertőz jelenleg -, a karanténba kerülők szervezetét erősíteni próbálják, illetve folyadékbevitellel próbálnak segíteni rajtuk.
A “bozóthús” is a halálos ebola hordozója
Nyugat-afrikai országokban ütötte fel a fejét az ebola, a gyógyíthatatlan járvány ellen az orvoslásnál olcsóbb, hatékonyabb felvilágosítással, illetve karanténnal igyekeznek védekezni.
(Visited 1 times, 1 visits today)