Még mindig 20 százalékkal alacsonyabbak a bérek Németország keleti részén
A friss tanulmány kiélezi a vitát arról az adóról, melyet Németország polgárai azért fizetnek, hogy felgyorsítsák a keleti tartományok felzárkózását.
Harminc év alatt jelentősen csökkent a különbség Németország két fele között, de a termelékenységben és a bérekben átlagosan így is fennmaradt egy 20 százalékos különbség az ország nyugati fele javára. Mindez egy friss tanulmányból derült ki, melyet az IWH készített és a Deutsche Welle közszolgálati portál ismertet.
A hallei gazdaságkutató intézet szerint nagyok a bérkülönbségek a volt NDK-n belül is. Berlint egyáltalán nem is vizsgálták hiszen a két városrész egyesülése után újra ez lett Németország fővárosa. Itt a bérek messze magasabbak, mint a lengyel határ közelében. Görlitz a mélypont, itt átlagosan egy dolgozó a németek bérének alig 68 százalékára számíthat. Persze, hogyha átnéz a határon, akkor azért megnyugodhat, hiszen a bérek jóval magasabbak Németországban, mint Lengyelországban. A volt NDK-ban is vannak olyan városok, melyek leküzdötték a lemaradást: Jéna városa például. Itt az átlagos munkavállaló a németek átlag fizetésének 95,5 százalékára számíthat.
A friss tanulmány kiélezi a vitát arról az adóról, melyet Németország polgárai azért fizetnek, hogy felgyorsítsák a keleti tartományok felzárkózását. Ez az 5%-os adó hatalmas összeget eredményezett: harminc év alatt 2200 milliárd eurót! Szükség van-e rá még mindig? A hallei gazdaságkutató intézet szerint már nincs. A keleti cégeket ugyanis elkényelmesíti a támogatás. Harminc év után a volt NDK-nak már végképp búcsút kellene mondania a múltnak – állítja a hallei gazdaságkutató intézet tanulmánya, melyet a Deutsche Welle közszolgálati portál ismertet.