5 és 8 évesen túlélte a vadont egy testvérpár Kaliforniában

A lányok szerencsére korábban már kaptak túlélési leckéket, így tudták, mit kell tenni, amikor eltévedtek.

Leia és Caroline Carrico eltűnését péntek délután jelentették lakhelyükön, a kaliforniai Benbow-ban. A testvérpár nyomai a közeli erdőbe vezettek. Tűzoltók, önkéntesek, helikopteres és kutyás mentőcsapat is kereste a lányokat közel két napig, amikor a kis gumicsizmák nyomai és az eldobott csomagolások végre nyomra vezettek. Az 5 és 8 éves testvérpár extrém körülmények között, a vadonban töltött 44 órát teljesen egyedül, mielőtt a mentőcsapat rájuk talált volna, a kiszáradáson és egy kisebb megfázáson kívül pedig szerencsére karcolás nélkül megúszták a kalandot.

000sis2

A helyi seriff csodának nevezte az esetet, hiszen akár végzetes baleset is történhetett volna az erdőben. A lányok azonban feltalálták magukat, ami a 4-H klubban kapott túlélési programnak is köszönhető. A vadonban már levizsgáztak a lányok, édesanyjuk pedig fellélegezhet, hogy épségben rájuk találtak. “Ezeknek a kis felfedezőknek lesz miről mesélniük” – mondta róluk Humboldt megye seriffje, William Honsal az AP újságírójának.

(Visited 100 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez