Az előadók közül többen rámutattak arra a szükségszerű, előnyös és erősödő kapcsolati rendszerre, amely az Európai Unió és Afrika között épül. A sikereket számos gazdasági tényező mellett az európai befektetések növekedése is mutatja: 2000-ben 9 milliárd, 2012 több mint 50 milliárd euró volt ez az összeg. Az Európai Unió újraértelmezett fejlesztési agendájában a jövő együttműködésének útját egyre inkább a kis-és középvállalkozások támogatásában, a befektetői környezet fejlesztésében látják, amelyhez Brüsszel további támogatásokat ad. Az afrikai vállalkozói réteg megerősödése mindenkinek érdeke- ezt már a magyar résztvevők egyike, Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke mondta az Afromarketnek. Munkahelyeket eredményez, hozzáadott értéket teremt Afrikában, javítja a gazdasági mutatókat, új piacokat nyit meg. A minden szempontból versenyképes befektetői és vállalkozói környezet kialakításához azonban Afrikában még számos akadályt fel kell számolni. Ki kell alakítani a megfelelő jogi szabályozást, befektetői környezetet, javítani kell a szakember-képzést, ki kell alakítani azokat a finanszírozási formákat, amelyek a vállalkozókat tőkéhez juttatják-tette hozzá a konferencián elhangzottakat összegezve Balogh Sándor. Az Üzleti Fórum tapasztalatait, ajánlásait a IV. EU-Afrika csúcsértekezleten is megvitatják.