Mesterséges meteoreső a szupergazdagoknak
Csak azért küldtek fel egy műholdat a japánok, hogy bármikor láthassanak csillaghullást a szerencsések.
A tokiói székhelyű ALE nem kevesebbre vállalkozott, mint mesterséges meteoreső létrehozására. Ehhez egy külön műholdat küldött fel az űrbe, ahhoz kapcsolódik a mindössze hátizsák méretű eszköz. Kis mérete ellenére mégis nagyobb és látványosabb csillaghullást lesz képes majd létrehozni, mint az eredeti meteorok.
A közepes méretű pelletek, amelyek égéskor a színüket is változtatják majd, az atmoszférában gyulladnak ki, az előre meghatározott helyszín felett, a megrendelő igényeinek megfelelő időben. A mesterséges meteoreső a Daily Mail szerint 100 kilométeres körzetben jól kivehető lesz, így akár milliók is láthatják.
A tesztek még csak most kezdődnek – ha sikeresek lesznek, a szolgáltatás bevezetését 2020-ra tervezik. Árat még nem közöltek, az első találgatások azonban dollármilliókra saccolják a tarifát. Így csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak a mesterséges csodát – a látványban azonban sokan mások is gyönyörködhetnek majd.