„Afrikaiak, tanuljatok németül!”

Angela Merkel a német példát ajánlja a feltörekvő afrikai országok figyelmébe.

 A német kancellár szokásos heti, a világhálón is közzétett politikai üzenetét Afrikának szentelte. Egyrészt azért, mert Merkel személyesen részt vesz a csütörtök-pénteki brüsszeli Európa-Afrika csúcstalálkozón. A német kancellár azt mondja: érdemes az afrikai fiataloknak németül tanulniuk, mert e tudás birtokában „fantasztikus kalandban” lehet részük. Közvetlenül tanulmányozhatják ugyanis Európa és a talán az egész világ egyik legsikeresebb gazdasági modelljét. De Merkel szól honfitársaihoz és európai partnereihez is.”Sokan úgy gondolnak Afrikára, mint egy segélyre szoruló kontinensre, de ez a klisé már régen nem igaz” – mondja és hozzáteszi, hogy Afrikában már sok sikeres feltörekvő gazdaság van. A fekete kontinens tehát egyre inkább partner és az együttműködésből mindenki profitálhat. Külön kiemeli Merkel Szenegált, mint a stabilitás egyik példaképét. A német kancellár a brüsszeli csúcs előtt Berlinben fogadta a már Európában tartózkodó szenegáli államfőt, Macky Sallt. Merkel elismeréssel méltatta azt a vezető szerepet is, amelyet Szenegál a CEDEAO-ban, a nyugat-afrikai országok gazdasági szervezetében betölt. 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez