Döglött halak hajthatják a jövőben a norvég tengerjárókat
Biogázt állítanak majd elő a szerves hulladékból, amit aztán a hatalmas hajók működéséhez használnak fel.
A környezetvédelem jegyében a biogázra állna át az egyik nagy norvég hajóstársaság, a 125 éves Hurtigruten. A cég bejelentése szerint a jövőben a halfeldolgozás során keletkező melléktermékből és más szerves hulladékból állítanák elő azt az üzemanyagot, melyet aztán a többi között tengerjáró hajóik működéséhez használnának fel. Az északi és déli sarkvidékre is utakat szervező társaság 17 hajójából legalább hatot terveznek cseppfolyósított biogázzal üzemeltetni 2021-ig. Emellett megújuló energiaforrásokkal is ellátnák a hajókat, hogy azok minél kevésbé terheljék a természetet.
A biogázra átállással csökkenthetők lesznek a levegőbe és vízbe jutó szennyezések és az üvegházhatású gázok is. A hajók által most használt nehézolaj ugyanis jóval károsabb, mint a szárazföldi közlekedésben alkalmazott üzemanyagok, nagyobb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. A norvég hajóstársaság elsőként fogja biogázzal hajtani flottáját a világon, a technológia azonban nem ismeretlen az országban. Norvégiában már jelenleg is járnak biogázzal működő buszjáratok, a tervek szerint 2026-ra pedig a saját fjordjaikon csak olyan kompok és hajók járhatnak, amelyek nulla káros anyagot bocsátanak ki majd.