Mit tehet két magyar lány Afrikáért?

Könczöl Zsófia és Kiss Kamilla segíteni indul Afrikába. Nem először. Tavaly közösen vettek részt a Magyar Afrika Társaság (AHU) 16. orvosi misszióján Ugandában, a doktorok munkáját koordinálták, a helyi betegekkel tartották a kapcsolatot. Aztán Zsófi tavasszal visszatért ugyanoda, Manafwába, ahol felmérte, hogy a gyógyításon kívül mire volna még szükség. Leginkább arra, hogy a nők magukévá tegyék az alapvető tisztálkodási rituálékat és megtanuljanak varrni. Később elmondjuk. miért is olyan fontos ez.

Azért a nőkkel foglalkoznak, mert mint a régi afrikai mondás tartja: ha egy férfit tanítasz meg valamire, akkor egy embert tanítottál. Viszont ha egy nőt tanítasz, akkor egy egész generációt tanítasz. Ezt Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke idézte.  Az AHU több mint 12 éves működése alatt 19 orvosi missziója mellett már több, nőknek szóló programot is szervezett Afrikában. Így például batikolásra tanított szomáliai menekülteket Ugandában, gyöngyfűzéssel, varrással ismertetett meg egykori rabszolganőket vagy gyerekkatonákat. Hogy aztán azok be tudjanak illeszkedni a társadalomba, meg tudják keresni a maguk kenyerét. Ezek a missziók nem mindig veszélytelenek: volt, hogy letartóztatták a résztvevőket az ugandai-kongói határon.

Reméljük, ezúttal semmi kellemetlenség nem lesz. Zsófi és Kamilla négy hetet tölt most Ugandában, de küldetésüket sokkal nagyobb távra tervezik. Egy projektet indítanak útnak a Magyar Afrika Társaság nevében, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) és mások támogatásával. A cél egy hosszú távú, biztonságos program kidolgozása az ottani nőkre, az ő igényekre szabva. A fókuszban most a higiénés oktatás van –  hisz aki még iskolába sem járt, honnét tanult volna meg kezet mosni? Akinek nincs betétje, hogyan tudja magát menstruáció idején tisztán tartani? A másik súlypont a varrás, hisz akinek csak egyetlen ruhája van, az nem tudja levetni, hogy kimossa. Mert addig miben járna? Szappant készíteni, betétet varrni is megtanulhatnak az ugandai falu asszonyai.

Nem megy üres kézzel a két fiatal magyar nő Ugandába. Visznek magukkal adományként gyűjtött cipőket. Mert abból is nagy ott a hiány és nemcsak a felfázástól kell tartani lábbeli híján, hanem attól is, hogy mezítláb megbetegíthetnek a porban nyüzsgő élősködők. Visznek mosható egészségügyi betéteket a gyártó cég, az Emilla Designpads jóvoltából. Aztán hőmérőket, ugyancsak gyűjtésből, hogy megtanítsák a természetes fogamzásgátlás egy módját: azt, hogy mindennapos méréssel meg tudják állapítani a peteérés idejét. Varrógépeket pedig majd kint szereznek be és ott is hagyják őket: a helyiek egymás közt osztják majd be, hogy ki használja a gépeket és egymást tanítják majd, amikor ők már visszajöttek.

Manafwában orvosi misszióval kezdődött a segítségnyújtás és a mostani női missziót később újabb egészségügyi követi majd. Így épülnek szépen egymásra a dolgok, alakulhat ki változás hosszú távon. Később esetleg már a ház körüli gazdálkodásra is megtaníthatják az ugandai nőket. Arra a kérdésre, hogy azon az óriási kontinensen sok apró lépéssel mit lehet elérni, Balogh Sándor egy másik afrikai mondással vagy inkább történettel válaszolt. Egy kisfiú tengeri csillagokat gyűjtögetett a parton és a visszadobta a vízbe őket. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért bajlódik, hisz a millió és millió lényből alig párat tud csak megmenteni, azt mondta: ami a parton marad, az meghal. De amit visszadobok, az tovább él.

Könczöl Zsófia és Kiss Kamilla missziójáról a következő hetekben rendszeresen be fogunk számolni. Nem lesz könnyű dolguk. Már csak azért sem, mert ahogy korábban Jakkel Anna doktornő, sok-sok afrikai orvosi misszió résztvevője mesélte nekünk: nagyon nem mindegy, hogy miképp próbálják új szokásokra, életmódra tanítani az ottaniakat. Mert egyrészt ami nálunk működik, az nem feltétlenül jó Afrikában is, másrészt pedig nem könnyű megtalálni azt a hangot, amelyen a jó tanács nem kioktatásnak tűnik. Megfelelően elmondani, hogy tegyék fel a lavórt egy székre mosáskor, ha nem akarják, hogy örökké fájjon a hátuk.