Továbbra is vezető téma Dél-Afrikában az államfő magánrezidenciájának állami pénzen történt felújítása. És az az ombudsmani jelentés is, amely a költségek egy részének visszafizetésére kötelezné az államfőt. Az utóbbi napokban a kormányzó párt „disszidens” tehát Zumával nem mindig szimpatizáló képviselői is élesen bírálták az államfőt a biztonsági szempontokkal nem indokolható pénzszórás miatt. De még a politikusi nyilatkozatoknál is népszerűbb az az új sláger, amelyet egy egyelőre még teljesen ismeretlen együttes készített és tett fel a közösségi portálokra. A zenei stílusban a modern rock és a hagyományos dél-afrikai zene elemei vegyülnek. De a lényeg a szöveg, amely gyilkos humorral eleveníti fel a Zumaville botrányt. Az adófizetők pénzéből épített hatalmas uszodát, a szabadtéri színpadot, a vadasparkot illetve azt is, amikor Zuma elnök dúsgazdag magánvendégeit egy katonai reptéren fogadta. Mindez a választási kampány kellős közepén történik, Dél-Afrika május hetedikén szavaz az új parlamentre és közvetve az új államfőre is. Zuma jelölt a saját utódlására. A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a húsz éve kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus, a botrányok ellenére is fölényesen nyer majd és Zuma ismét elnök lesz. Igaz a vizsgálat még a Zumaville botrány legfrissebb fejleményei és az azóta már tömegek által látott és letöltött, gyilkos humorú sláger megjelenése előtt készült…