100 éve ért véget – Plasztika az első világháborúban

Az első világháború szörnyű mérlege: 37 millió katonai és civil áldozat, köztük 16 millió halott és 21 millió sérült. A háború négy éve azonban fejlődést is hozott az orvostudományban. Számos olyan esetet kellett ugyanis megoldaniuk a sebészeknek és orvosoknak, amilyenekkel azelőtt nem találkoztak. Így fordulhatott elő, hogy a háború utolsó két évében több túlélő volt a sebesültek között, mint ahányan az első két évben életüket vesztették.

Ekkor tették le a mai modern plasztikai sebészet alapjait is: a katonák között nagy számban voltak azok, akik testükön vagy arcukon olyan sérüléseket szenvedtek, amelyek ugyan nem veszélyeztették az életüket, de megnehezítették a légzést, az evést és az ivást és esztétikailag is sokkolóak voltak. Egy fiatal új-zélandi fül-orr-gégész sebész szakorvos, Harold Gillies a nyugati fronton szolgálva megtapasztalta, hogy milyen nagy szükség van a szakszerű helyreállításra. Ezt a katonai vezetés is felismerte, így rövid időn belül, 1916-ban létrejött Nagy-Britannia első plasztikai sebészete a Cambridge-i Katonai Kórházban, Aldershotban.

A The Conversation cikke szerint az új-zélandi orvos az egység vezetője lett és Franciaországba is elment, hogy pácienseket keressen, akiknek szükségük lehet a segítségre. Körülbelül 200 sebesültre számítottak, a nyitás azonban egybeesett a Somme-i csatával, amelynek eredményeként több mint 2.000 emberen kellett helyreállító műtétet végezni.

Kezdetben kísérletezés folyt az intézményben, a tapasztalatok azonban több új technológia kifejlesztését segítették. Az eredmények ugyan meg sem közelítették a mai eljárások sikerességét, mégis javítottak a katonák életminőségén. Kezdetleges protézisek készültek és a sérült bőrfelületek pótlását is el tudták végezni a páciensek saját szöveteiből, de gyakoriak voltak a maszkok is.

Az első világháború alatt nemcsak a plasztikai sebészet alapjait tették le az orvosok, hanem számos, más fontos beavatkozást és technológiát is kifejlesztettek. Az egyik ilyen a ma használatos altatókészülékek elődje volt, amit Henry Boyle fejlesztett ki, 1917-ben. Ez volt az első szerkezet a világon, amely képes volt folyamatosan biztosítani az oxigén, a dinitrogén-oxid és az éter megfelelő arányát, ezáltal segítve a műtétek során az orvosok munkáját.

Fotók: Library of Congress