Afrikai kötvénypiac 8 milliárd fölött

Divatba jött kötvények segítségével forráshoz jutni a pénzpiacon, a szub-szaharai Afrika országai rendre élnek ezzel a lehetőséggel.

 

Dél-Afrikát leszámítva a Seychelle-szigetek volt az első ország, amelyik kötvényeket bocsátott ki – emlékeztet egy elemzés a 2006-os első szub-szaharai afrikai hitelezési akcióra. A második Ghána volt, majd Gabon, Szenegál, Elefántcsontpart, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Nigéria, Namíbia és Zambia következett. Az Africa Renewal utal a tavalyi „újdonságra”, Ruanda 400 millió dolláros Euroband kibocsátására az ír értéktőzsdén. A jelentékeny költségvetési hiánnyal küzdő Zambia az idén egymilliárd dollár eurokötvénnyel szándékozik finanszírozni magát, illetve infrastruktúra beruházásra is ezt a forrást akarja felhasználni. Az eurokötvény piacra megérkezni látszik Kenya is, terveit mostanában hozta nyilvánosságra egy másfél milliárd dolláros projektről, ugyancsak infrastruktúrát akar kiépíttetni a pénzből. Nigéria – mint a második legnagyobb szubszaharai afrikai gazdaság – 2011-ben „nyitott”, akkor egy 10 éves eurokötvényt bocsátott ki, de az ország pénzügyminisztere a kétévenkénti ismétlést is bejelentett. Ami a végeredményt illeti, a Moodys közzétette a 2012-es összesítést az afrikai országokról, együttes „erővel” 8,1 milliárd dollárra rúg a kötvénykibocsátásban testet öltő adósság. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez