Trump felmondja a hidegháborúnak véget vető stratégiai egyezményt
Oroszország azonnal tiltakozott, amiért az Egyesült Államok megszünteti azt a nukleáris stratégia egyezményt, mely megtiltotta közepes hatótávolságú rakéták gyártását az USA-nak és az akkori Szovjetuniónak. 1987-ben írta alá az egyezményt Ronald Reagan elnök és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első számú embere.
Ez vetett véget a hidegháborúnak a két akkori szuperhatalom között. Trump Moszkvába küldi nemzetbiztonsági tanácsadóját, John Boltont, hogy megvitassa az új helyzetet az oroszokkal.
Trump azzal indokolta az egyezmény felmondását, hogy az oroszok megsértik azt. Washington szerint a NATO keleti határainak közelében az oroszok olyan új rakétarendszereket telepítenek, melyek megsértik az egyezményt és fenyegetik Európát. Moszkva ezt cáfolja és azon a véleményen van, hogy az amerikaiak sértik meg az egyezményt. Szakértők szerint Trump nem az oroszok miatt akarja felmondani az egyezményt, hanem a kínaiak miatt. Az ugyanis, miközben korlátozza Amerikát és Oroszországot, nem terjed ki Kínára, mely gyors ütemben fokozza hadseregének csapásmérő erejét.
Trump azzal, hogy a nemzetközi klímaegyezmény és az iráni atomalku után újabb fontos megállapodást mond fel, kérdéssé teszi az Egyesült Államok szavahihetőségét. Trump döntését sokan bírálják az Egyesült Államokban éppúgy, mint a NATO európai tagállamaiban. Sokan új hidegháborútól tartanak és ez megosztja a közvéleményt az Egyesült Államokban és a NATO európai tagállamaiban is.