Kína egyre aktívabb Kenya 800 millió dolláros virágpiacán

Az afrikai országban megvan a technológia és a szaktudás is a magas minőségű virágtermesztéshez, ami Kínában még gyerekcipőben jár.

Kenya a világ 4. legnagyobb virágexportőre: az afrikai országban 2017-ben 800 millió dolláros bevétellel zárt a virágpiac, az egyik fő felvásárló pedig nem más, mint Kína. Nagy lehetőség rejlik tehát a kenyai virágokban, hála a széles kínálatnak, a magas minőségnek és az árnak.

roses-1229148_1280

Az egyik legnagyobb kenyai virágtermesztő, a főként rózsákkal foglalkozó Red Lands Roses kereskedelmi vezetője a CNN-nek elmondta, hogy jelenleg Pekingbe, Sanghajba és Kantonba szállítanak. Elsőként heti egy szállítmánnyal indultak, most azonban már hetente három  gép viszi Kínába a kenyai rózsákat. Megrendelőik között volt olyan, aki egy év alatt megduplázta az importot és további bővítést is tervez a jövőben. Kínában ugyanis a nagyüzemi virágtermesztés még gyerekcipőben jár, míg Kenyában hosszú évekre visszanyúló hagyománya és jól fejlett technológiája van.

000000rose

A kenyai virágok kifejezetten tartósnak is mondhatók, hiszen akár több, mint 2-3 hetet is tölthetnek vázában az eladásuk előtt, ami szintén nagy előny a kínai forgalmazóknak. A legnagyobb kihívást most a szállítás és a külföldi mezőgazdasági termékekre kivetett magas adók jelentik. Nem megy ugyanis mindenhová közvetlen repülőjárat, amiért belföldön külön kell megoldaniuk a szállítás egy részét. A magas adók pedig a versenyképességre vannak rossz hatással. Ez utóbbi problémára a két ország közötti kereskedelmi tárgyalások jelenthetnek megoldást, amik a kenyai termesztők reményei szerint létrejönnek majd a jövőben a két ország kormánya között.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez