Japán milliárdos az első űrturista, aki Hold körüli útra indulhat

Kiderült, ki lesz a szerencsés űrutazó, aki elsőként repülheti körbe a Holdat civilként.

Mazava Juszaku japán milliárdos lesz az első űrturista, aki a Hold körül utazhat – jelentette be a SpaceX  űrkutatási vállalat a kaliforniai Hawthrone-ban. A 42 éves japán férfi, aki vagyonát a divatiparban szerezte, többször is azt nyilatkozta, hogy álma az űrutazás.

Tavaly a lapok címoldalára került, amikor 110 és fél millió dollárt fizetett egy aukción Jean-Michel Basquiat egyik festményéért. Mivel nagy műkedvelő, azt tervezi, hogy hat vagy nyolc művészt is felvisz magával, akik, miután visszatértek a Földre, művészeti alkotásokban örökítik meg a látottakat. Hogy mindannyiunkban felébresszék az álmodozót.

000000000000000muslsl

Elon Musk cége, a SpaceX a Big Falcon Rocket elnevezésű rakéta fejlesztésén dolgozik, amellyel feljuttatja majd a civileket a világűrbe. Az első utazás, amelyen a szerencsés japán milliárdos részt vehet, a tervek szerint 2023-ban lesz. Az utolsó űrprogram, amely a Holdat célozta meg, 1972-ben fejeződött be. Az Apollo 17 landolása óta senki nem járt a Holdon és Hold körüli pályán sem voltak az asztronauták.

 

Fotó: Twitter – Elon Musk

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez