Öttagú a boldog kínai család a Disznó évében – vagyis már jövőre

Immár három gyerek az eszmény a Mennyei Birodalomban, ahol nemrég még az egyke volt a kötelező. A kormány által kiadott új bélyeg Disznó papa és mama mellett három kis malacot ábrázol. A szimbólumokra érzékeny kínaiak értik a finom célzást…

Három családtervezési hivatalt megszüntetnek az 1,4 milliárd lakosú államban – közölték Kínában. Pontosabban a hivatalok nem megszűnnek, hanem a funkciójuk változik meg. Eddig rendőri szigorúsággal ellenőrizték: betartja-e a család a központi programot? Mostantól már csak megfigyelik a családokat, de nem utasíthatják őket a központi program betartására. Melynek lényege kezdetben az egyke volt, de mára már két gyereket is engedélyeznek.

65330588

 

A nemzetiségi területeken és faluhelyen enyhébb volt a családtervezési politika. Amelyet azért vezettek be, nehogy a városok túlnépesedjenek. Sanghaj és Peking lakossága így is túllépte a 20 milliót. Csungkingnak pedig 48 millió lakosa van! Kínában az óriásvárosok önálló tartományok, melyek Mao elnök korábbi utasításának szellemében jelentős nagyságú mezőgazdasági területet is tartalmaztak. A kommunista Kína alapító elnöke ugyanis önellátó városállamokat képzelt el arra az esetre, ha kitörne egy újabb nagy háború.

A népesség korlátozása sikerült és ennek kedvező hatása volt a reformokra. Most viszont már látszanak a negatívumok: rohamosan öregszik a lakosság és kevés a gyerek. Ez Kínában különösen azért nagy gond, mert az idős szülők alig számíthatnak az államra, elsősorban a gyerekben bízhatnak azok, akik már nem képesek ellátni magukat. Az állam tehát most kezdi szaporodásra buzdítani a világ legnépesebb országának polgárait.

Akik egyelőre nem viszik túlzásba a dolgot. A szűkös lakásviszonyok és a méregdrága magánoktatás miatt az átlagcsalád örül, ha egy gyereket fel tud nevelni. A sok gyerek csak az elit szintjén realitás, illetve a legszegényebbek esetében. A változás mégiscsak megindult: évtizedes egykézés után a kínaiak maguk dönthetik el, hogy hány gyermeket akarnak! Még nem tartunk itt, nincs még vége az állami családtervezésnek – figyelmeztet a Zsenmin Zsipao. De az új polgári törvénykönyvből már hiányzik a családtervezési rész. Igaz, hogy ezt a polgári törvénykönyvet még vitatják Kínában. De hogyha Disznó papának és mamának három kismalaca lehet, akkor a kínaiak miért fogják vissza magukat?

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez