Nappal túra, este buli – természetjáró fesztivál a Dunakanyarban

A szeptember 7 és 9 közötti hétvége a természetről, a zenéről és a közösségépítésről szól majd a verőcei Csattogó-völgyben és környékén. Ahova szó szerint mindenkit várnak.

A Dunakanyar és a Börzsöny adja a nem mindennapi helyszínt. Program programot követ az első természetjáró fesztiválon: vezetett, tematikus vagy éppen egyéni túrák, séták, filmvetítések, kiállítások, motivációs előadások ( az egyiket Szendrő Szabolcs kajakos és hegymászó tartja), játékok, interaktív és szakmai programok, koncertek várnak kicsiket és nagyokat, minden korosztályból. De az igazán zöld szívűeknek lesz plogging is, szemétszedő kocogás.

20180829_termeszetjaro_fesztival_0005_k

Be lehet járni a jövő hét végén az egész Dunakanyart, méghozzá nemcsak gyalog. Bakancsról kerékpárra, kerékpárról kenura lehet váltani, a járműveket a helyszínen biztosítják. Más sportlehetőség is lesz bőven: Riegler Szilvia, a rendezvény első számú szervezője példaként az erdei kalandpályát, a jógát, a métát, a teqballt, az akadályfutást említi. A természetismeret is kiemelt helyet kap a három nap programjában: lesznek állatos bemutatók, bekukkanthatunk barlangokba, de még a talajszelvények közé is, hogy megtudjuk, mi van ott. Készülnek sok-sok gyermekprogrammal is.

Riegler Szilvia
Riegler Szilvia és Tassy Márk

A fesztivál ötlete még tavaly jött, két dolog is motiválta – meséli Tassy Márk, a  Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója. Egyrészt az, hogy minél többen vegyék birtokba az elmúlt évek természetjáró infrastruktúrafejlesztésének eredményeit, másrészt pedig hogy közösséget építsenek a természetbarátoknak, a túrázóknak. Az idei az első ilyen rendezvény, amit jövőre már egy nemzetközi természetjáró találkozó követ a V4 országok részvételével. Aztán később az ország más területei is helyet adhatnak a kezdeményezésnek. A fesztivál egyébként a koncertek ellenére nem zenei fesztivál – igyekszik eloszlatni az esetleges félreértéseket Tassy Márk. Hangversenyek csak este lesznek, nem tartanak hajnalig, hisz reggelente útra kelnek a résztvevők.  A fellépők között ott van a Mongooz and The Magnet, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Kolompos, a Vegas Showband.

dr. Zsiga Marcel
dr. Zsiga Marcell

A rendezvényen a szervező és házigazdja Magyar Természetjáró Szövetség mellett megjelenik a Duna-Ipoly Nemzeti Park, az Ipoly Erdő Zrt., valamint a természetjáráshoz, környezet- és természetvédelemhez kötődő egyesületek széles köre. Kiemelt figyelmet kap az Országos Kéktúra és a kéktúrázás népszerűsítése is. Kiemelt támogató az Intersport és a Szerencsejáték Zrt. Az utóbbi marketing és kommunikációs igazgatója, dr. Zsiga Marcell azt mondja: fontosnak tartják a sport, az egészséges életmód népszerűsítését. Elkötelezettek az ilyen értékek támogatása mellett, több mint százmillió forintot költöttek erre az elmúlt években. Szerinte példaértékű a Magyar Természetjáró Szövetség tevékenysége, az országos kék kör újratöltése, az Őszikék hegyisport-fesztivál szervezése.

Ami pedig a mostani nyárzáró, őszindító fesztivált illeti: a programot a www.termeszetjarofesztival.hu oldalon nézhetik meg. Itt regisztrálhatnak az egyes túrákra (már amelyekre még van hely) vagy vehetnek jelképes áron jegyet – egy napra 1.000, a teljes hétvégére 2.000 forintért. A karkötők kedvezményeket is érnek: tulajdonosaikat szombaton ingyen viszi hajóval a MAHART a fesztiválra, Verőce és Zebegény között a vonaton is jegy nélkül utazhatnak, a királyréti kisvasúton pedig kedvezményt kapnak. A Csattogó-völgyben szálláshelyek is vannak – igaz, csak néhány száz főre, és jó részük már el is kelt. Eddig körülbelül ezren jelentkeztek a fesztiválra, a szervezők szerint nagyjából ennek háromszorosát bírja el a rendezvény Zebegény, Nagymaros, Kismaros, Verőce, Királyrét és Katalinpuszta térségében, szeptember 7. és 9. között.

Fotó: Bocskay Zsolt

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez