Zarándoklat hamis útlevéllel?

Szaúd-Arábia több száz tunéziai zarándok útiokmányait gyanúsnak találta és nem engedi őket Mekkába utazni.

A tunéziai zarándokjelöltek egy része a jeddah-i reptéren bukott le, egy másik csoport pedig a tuniszi reptér indulási zónájában várakozik. A szaúdi hatóságok ugyanis nem fogadják el a Mauritániában és Gambiában beütött szaúdi vízumokat. Ráadásul sok tunéziai állampolgár mauritániai vagy gambiai útlevélbe üttette bele a belépési engedélyt. Az érintettek tiltakoznak, szerintük okmányaik rendben vannak, semmilyen törvény nem tiltja, hogy másutt kérjék a szaúdi vízumot. A tunéziai hatóságok egyelőre vizsgálják az úti okmányokat, még nem foglaltak állást hivatalosan. A bonyolult vízumbeszerzésnek anyagi okai vannak. A hivatalos utazási irodák ugyanis nagyon drágán szervezik meg a mekkai zarándoklatot. De a mauritániai vagy a gambiai papírok sem olcsók. Az egyik feltartóztatott tunéziai zarándokjelölt azt mondta, hogy még így is 4 ezer eurót költött a remélt mekkai útra. A szaúdi hatóságok szigorát az is magyarázza, hogy idén, a járványveszély miatt, igyekeznek csökkenteni zarándokok számát és minden muzulmán ország kvótát kapott. Tunézia kerete 10 ezer fő.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez