Amerikából Németországba deportálták a náci haláltábor egykori őrét

A 95 éves Jakiv Palij 1943 és 45 között az SS-ben szolgált és a travniki láger őre volt. A Wiesenthal Központ szerint a fő bűne az volt, hogy amikor a haláltábort felszámolták, akkor a rabok nagy részét legyilkolták. Jakiv Palij SS-őrként megakadályozta a rabok menekülését a travniki lágerben.

A Lengyelországban született ukrán férfi azt állítja: nem szolgált az SS-ben. Parasztember volt, akit erőszakkal kényszerítettek arra, hogy a nácikkal együttműködjön. A második világháború idején a nácik SS-alakulatokat szerveztek ukránokból, akik éppoly brutálisan bántak a foglyokkal, mint a németek. A varsói gettó felszámolásában is részt vettek ilyen ukrán SS-alakulatok.

Jakiv Palij 1949-ben érkezett az Egyesült Államokba. 1957-ben kapta meg az állampolgárságot. Háborítatlanul élt mindaddig, amíg a Wiesenthal Központ le nem leplezte. Akkor megindult ellene a vizsgálat. Megfosztották amerikai állampolgárságától azon a címen, hogy hazudott a múltjáról. 2003-ban kiutasították az Egyesült Államokból, de továbbra is New Yorkban élt, mert egyetlen állam sem akarta befogadni. Végül Németország döntött a befogadás mellett.

Heiko Maas külügyminiszter, aki egyébként nemrég járt Auschwitzban, kijelentette: Németországnak morális kötelessége, hogy foglalkozzon az üggyel, annak ellenére, hogy Jakiv Pakij sohasem volt német állampolgár. Az idős férfit egy katonai repülőgép szállította Németországba. Münster városában egy öregek otthonában helyezték el. Az orvosok szerint rossz egészségi állapotban van. Korábban egy John Demjanjuk nevű ukrán férfi járt hasonlóképp. Őt elítélték Németországban, mert részt vett 28 ezer fogoly legyilkolásában egy haláltáborban Sobibórban. Egy évvel a bírósági ítélet után meghalt.

Fotó: New York Post

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez