Visszaadja 510 ezer fontos fizetésemelését a Financial Times főszerkesztője
A Brit Újságíró Szövetség botrányosnak érzi, hogy John Ridding főszerkesztő 2,8 millió fontos éves fizetésére rátennének még 510 ezer fontot. A Financial Times főszerkesztője ezért vissza mondta a fizetésemelést, de hangsúlyozta, hogy azt a japán tulaj, a Nikkei azért ítélte meg neki, mert a gazdasági lap profitja szépen emelkedett.
A pénzt a főszerkesztő egy alapnak utalja át, amely azért küzd, hogy a nők hátrányos helyzete a fizetések terén mielőbb megváltozzon. Nagy-Britanniában a szakszervezetek körében kicsapta a biztosítékot, hogy míg az átlagos munkavállalók jövedelme alig nő, addig a menedzserek egyre gyarapodnak.
167 év alatt keresheti meg egy főnök egy éves jövedelmét az átlagos munkavállaló
11 százalékkal nőtt a vezérigazgatók jövedelme, míg az átlagos munkavállalók még az inflációt sem voltak képesek kompenzálni – ez a kínos ellentmondás borzolja a kedélyeket Nagy-Britanniában. Elvész így a bizalom a társadalom különböző csoportjai között – hangsúlyozta a képviselőház gazdasági bizottságának elnökasszonya.
A szakszervezetek főnökasszonya élesebben fogalmazott: “Amíg nem lesznek ott az igazgatótanácsokban a munkavállalók képviselői is, addig tovább növekszik a különbség a gazdasági elit és a közönséges földi halandók között”. Pedig Theresa May konzervatív kormányzata annak idején megfogadta : visszafogja a menedzserfizetéseket! – emlékezteti olvasóit a baloldali Guardian. Ehhez képest itt az évi 11% és a legjobban fizetett vezérigazgató 47 millió fontot vihetett haza az elmúlt pénzügyi évben! Már egyes részvényesek is sokallják azt a pénzt, amit a menedzserek bezsebelnek.
Mit mondanak az érintettek? Azt, hogy az ő jövedelmük teljes mértékben a teljesítményhez kötött. Az igazgatótanács meghatároz egy célt. Ha azt a menedzser teljesíti, illetve túlteljesíti, akkor szép pénzhez jut. Vagyis a menedzserek nem annyira a fizetésért hajtanak, hanem a prémiumért, amely viszont profitorientált. A 47 millió fontos éves csúcsjövedelem nagyrésze is a fizetésen felüli prémium. Ez a kapitalizmus – mondják vidáman a menedzserek, amikor zsebre vágják a nagy pénzeket.
Ezzel szemben a szakszervezetek arra emlékeztetnek, hogy a nagy pénzügyi válság /2008-09/ óta a munkavállalók zömének nem nőtt a reáljövedelme. Vagyis hiába kapott valaki fizetésemelést, ha azt elvitte az infláció. Amely nem volt túlságosan magas az elmúlt pénzügyi évben: 1,7%. Mégiscsak az történt, hogy az átlagfizetések növekedése ezt sem érte el Nagy-Britanniában.
A TUC, a szakszervezetek képviseletében ezért követeli azt, hogy a minimálbéreket emeljék fel 10 fontra óránként! Frances O’ Grady TUC főtitkár asszony szerint csakis egy ilyen általános béremeléssel lehet elkerülni azt, hogy tovább növekedjen a szakadék a boldog kevesek – menedzser-kaszt – és a közönséges földi halandók között. A szakszervezeti központban ugyanis kiszámolták: egy átlagos munkavállalónak 167 évet kellene dolgoznia ahhoz, hogy egy átlagos menedzser egyéves jövedelmét megkeresse Nagy-Britanniában.