Óvatosan realista tunéziai előrejelzés

Az eredetileg 4 százalékosra tervezett gazdasági növekedést helyesbítette Tunézia kormányzata, az új – az IMF-számításokkal megegyező – adat 2,8 százalékos élénkülésről szól.

 

Korrekciót hajtottak végre Tunézia gazdasági növekedési kilátásának előrejelzésében. A kormányzat maga bocsátott ki új adatot, azt jelezve, hogy az idén 2,8 százalékos bővüléssel kalkulál a tavalyi 2,6 százalékos után. A kabinet elképzelését helyesnek tartja a Nemzetközi Valutaalap is, mivel a 2,8 százalék egyezik az általa végzett számítás végeredményével – fogalmazta meg a hét elején a tunéziai pénzügyminiszter, Hakim Ben Hamouda az IMF-esekkel folytatott megbeszélését összegezve. A Reuters úgy tudja, a tunéziai kormányzat korábban még 4 százalékos növekedést jelzett előre. Komoly kihívásnak számít a költségvetési hiány, az állami kiadások csökkentése, de az is, hogy legyenek külső források is a reformok támogatásához. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez