Meztelenül tiltakozik a városát elözönlő óceánjárók ellen egy norvég nyugdíjas

A fjord menti kisvárost egy nap 11.000 turista özönlötte el, akik hatalmas hajókon érkeztek. Ebből lett elege.

Olden egy alig 500 fős kis település Norvégiában az Oldeelva folyó és a Nordfjorden fjord által határolt festői területen. A helyszín természeti adottságai miatt népszerű a turisták körében, több óceánjáró hajó menetrendjében is szerepel állomásként. Ez azonban zavarja a helyieket, hiszen naponta több hajó megáll a kikötőben, az utasok pedig hangyarajként lepik el Oldent, megzavarva a csendes hétköznapokat.

“Amikor szerdán hazaérkeztünk Oldenbe, már három óceánjáró volt a kikötőben. Később aztán rájöttünk, hogy 11.000 utas lehet rajtuk összesen, és ezek a nagy hajók egyáltalán nem tesznek boldoggá engem” – mondta Svein Ingvald Opdal a norvég Zöld Párt 71 éves politikusa az NRK televíziós társaságnak.

000opdaaal

A helyzet később csak fokozódott: vasárnap két újabb hajó érkezett. A férfinak ekkor lett elege és felesége segítségével elkészítette az ikonikus képet. Levetkőzött és meztelen fotót töltött fel az Instagramra, amelyen a háttérben jól látható az egyik óceánjáró is. Sajátos tiltakozása sokaknak tetszett, ő azonban azt mondta, hogy elsősorban a vicc kedvéért készítette a képet, válaszul a városát elözönlő turistaáradatra.

Fotó: Instagram: sveinopdal

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez