Ilyen házakban élhetnek majd a Marson az első kolóniák
A NASA pályázatot írt ki a vörös bolygó első lakóépületeinek megtervezésére. A legjobb terveket most közölték.
3D nyomtatással készülhetnek a Mars első lakóépületei, amelyekben a vörös bolygóra érkező emberek kapnak szállást. A NASA 2 millió dolláros fődíjjal járó pályázatára olyan munkákat kértek a tervezőktől, amelyek megfelelnek majd a Mars extrém időjárási körülményeinek, rendelkeznek megfelelő fűtéssel és a légnyomást is bírják majd. A 18 kiválasztott csapatból öten jutottak tovább a következő fordulóba, ahol az általuk megálmodott épületek egyharmados kicsinyített modelljét kell majd 3D nyomtatással létrehozniuk és prezentálniuk a bírák előtt.
2019 tavaszáig van idejük a csapatoknak teljesíteni az újabb kihívást, ehhez pedig megfelelő anyagi támogatást is kapnak az intézettől, csapatonként körülbelül 20.000 dolláros összegben. Az, hogy a Marson mikor épülhet fel az első lakóépület, egyelőre még nem tisztázott, de a múlt hónapban a NASA egyik tudósa, Jim Green az USA Today-nek azt nyilatkozta, hogy a Mars leendő első emberei már a Földön élnek – tehát nem a távoli jövőben érkezik majd meg az első kolónia.
2040 és 2050 merült fel a legtöbbször az első reális időpontnak, sok függ azonban a technológiai fejlesztések gyorsaságától és a Mars felszínének feltérképezésétől is. Eddig körülbelül évi 18 milliárd dolláros költségvetéssel számoltak a Marshoz köthető projektekre, azonban további 3 milliárdos kiegészítésre lesz szükség, hogy fedezzék a felmerülő költségeket.
Fotók: NASA