15 ezer búr készül kivándorolni Oroszországba

Legalábbis erről számolt be az Rt.com. Az előfutár már meg is érkezett Oroszország déli részére, Sztavropolba.

A búrok harminc fehér család képviseletében keresnek földet Oroszországban, ahol 43 millió hektár hever parlagon. Most megkezdődött a termőföldek kiárusítása külföldiek számára is. A dél-afrikaiaknak az oroszok elmondták: egy farmer családtól átlagosan 100 ezer dolláros bérleti díjat várnak.

A Rosszija 1 televíziónak nyilatkozó búrok elégedetten nyilatkoztak a látottakról. Sztavropol Oroszország déli részén fekszik és kiváló mezőgazdasági területnek számít /innen indult Mihail Gorbacsov politikai karrierje. Kezdetben ő a mezőgazdaságért volt felelős Moszkvában/. Az éghajlat közel áll ahhoz, amit a búrok Dél-Afrikában megszoktak.

Az első búr telepesek még a XVII. században érkeztek Hollandiából Afrika déli részére. Elsősorban vallási okból vándoroltak ki Európából, ahol akkoriban a protestánsok az életüket is félthették, ha az uralkodó katolikus volt. Miért akarnak most visszatérni Európába, és épp Oroszországba? Azért, mert Cyril Ramaphosa, Dél-Afrika új elnöke meghirdette a “Vissza a földet az afrikaiaknak” programot. “Az életünket féltjük” – nyilatkozták most az orosz televíziónak a búrok Sztavropolban.

A sors iróniája, hogy a nagy Szovjetunió annak idején a fekete forradalmárokat támogatta Dél-Afrikában, a vezetők közül sokan Oroszországban tanultak. De hát az már rég volt. Most a búr bevándorlók jelentkeznek. Próbálkoztak őseik szülőföldjén Hollandiában is, de ott méregdrága a föld és nagyon sok a környezetvédelmi előírás. Ezért most 15 ezer búr bevándorlóra számít Oroszország, ahol föld bőven van, de a megművelésre hajlandó munkás kéz kevés – számol be róla az Rt.com, ahol ez volt a hét riportja.

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez