A kiégés veszélye a munkavállalók felét fenyegeti Franciaországban

Ebből kiderül, hogy a menedzserek kasztja sem kivétel: ott 40%-os az arány. Vagyis tízből négy főnöknek elege van az egészből! De vajon észreveszik-e, ha a munkatársaik ilyen helyzetbe kerülnek, és tesznek-e valamit ellene?

A főnökök 60%-a próbál valamit tenni annak érdekében, hogy megmentse a munkatársakat a kiégéstől, mely jelentősen ronthatja a teljesítményt. Mit csinálnak? Két kézenfekvő megoldás van: fizetési előleget adnak, illetve munkaidő-kedvezményt, hogy az illető rendezhesse problémáit. Legtöbbször ugyanis a pénzügyi gondok és a túlságosan nagynak érzett terhelés okozza a kiégett állapotot.

A baj az, hogy mind jobban elmosódott a határ a munkahely és a magánélet között – mondja a felmérést végző cég igazgatóhelyettese a párizsi Le Figarónak. Sokan nyilatkoznak úgy, hogy a kiégettség oka az, hogy nem tudták összeegyeztetni a magánéletüket és a munkahely elvárásait. Minthogy a cégek jelentős része a globális versenyben próbál érvényesülni Franciaországban, a munkaidő is felborulóban van, hiszen a globális gazdaság éjjel-nappal működik. A Renault társcége, a japán Nissan egészen más időzónában működik, mint a francia óriás. A New York-i tőzsde állása Európa számára is rendkívül fontos, ezért a főnököknek azt is fél szemmel figyelniük kell. Az internet óriási kihívás, mert pillanatonként jelennek meg olyan új információk, melyek létfontosságúak lehetnek a döntések szempontjából. Így nem csoda, ha a megkérdezett munkavállalók 23%-a úgy látja: nem bírja tovább! De vajon szólnak-e a főnöknek?

Általában nem! A megkérdezett munkavállalók 45%-a ugyanis attól tart: ha jelzi, hogy a kiégés határán van, akkor nem segíteni fognak rajta, hanem kirúgják! Az pedig pénzügyi katasztrófát jelenthet, mert Franciaországban – Németországgal és Skandináviával ellentétben – még mindig viszonylag magas a munkanélküliség. Főként jó állás van kevés. Ezért a kiégés határán álló dolgozók inkább nem szólnak a főnöknek. Sőt otthon sem említik, hogy nem bírják tovább. De a jelek sokasodnak: egyre többet isznak vagy drogoznak. Menekülni igyekeznek az elől  a valóság elől, amelyben nem érzik jól magukat, de ezt félnek bevallani nemcsak másoknak, de saját maguknak is.

Az Egyesült Államokban ilyenkor szakképzett pszichiáterhez fordulnak. Még Tony Sopranónak, a maffiafőnöknek is volt saját pszichiátere, bár ezt a Cosa Nostra szigorúan tiltja. Franciaországban nincs hagyománya annak, hogy magukat egészségesnek képzelő emberek pszichiáterhez forduljanak. Amerikai mintára már vannak burn out-klinikák, de ezeket általában nem a közönséges földi halandók látogatják a méregdrága szolgáltatások miatt. Az egyszerű munkavállalók és a kisebb főnökök magukra maradnak a problémával, melyet egyáltalán nem sietnek beismerni. Ha ugyanis bevallanák, akkor bekerülne a CV-be vagy – ami még rosszabb – a szakmai pletykaáramlatba. Ki alkalmaz olyan munkatársat, aki már egyszer kiégett? A munkaerőpiac amúgy is kegyetlen a negyven plusz munkavállalókkal szemben. Ha az életrajzban szerepel egy rövid intermezzo “burn out” felirattal, akkor már be sem hívják az illetőt állásinterjúra. Így érthető, ha szinte mindenki titkolni igyekszik, hogy a kiégés határán áll, miközben a munkavállalók több mint fele küzd azzal Franciaországban, hogy nem látja az értelmét annak, amit csinál. Ez derül ki abból a friss jelentésből, mely a burn out jelenséget vizsgálta a franciák között, és amelyet a párizsi Le Figaro közölt.

Fotó: Pixabay