Reformok előtt? Kiszabadult az utolsó három amerikai fogoly is Észak-Koreában
Ezt maga Trump elnök tudatta a világgal, aki csúcstalálkozóra készülődik Kim Dzsongunnal. Egyúttal azt is tudatta az Egyesült Államok elnöke Twitteren, hogy Mike Pompeo “jó tárgyalásokat” folytatott Észak-Korea vezetőjével.
Az amerikai – észak-koreai csúcstalálkozó időpontját és helyszínét egyeztette az USA külügyminisztere Phenjanban. Ilyen csúcstalálkozó még nem volt. Bár a Kim dinasztia 1945 óta hatalmon van Észak-Koreában, sem a jelenlegi diktátor apjának, sem pedig nagyapjának, a rendszeralapító Kim Ir Szennek sem sikerült elérnie, hogy az USA elnöke tárgyalóasztalhoz üljön vele.
Ezt Kim Dzsongun elsősorban azzal érte el, hogy olyan interkontinentális rakétákat fejlesztett ki, melyek elérhetik az Egyesült Államok területét is. Trump elnök ezt a fenyegetést akarja mindenekelőtt elhárítani. Japánban viszont nyugtalanok, hiszen ha Amerika eléri a nukleáris fegyverzet megsemmisítését és az interkontinentális rakéták kivonását a rendszerből, akkor még mindig megmaradnak a közepes hatótávolságú rakéták Észak-Koreában. Ezek pedig már többször átrepültek Japán felett, “kisérleti jelleggel”. 1945 előtt a Koreai-félsziget Japán gyarmata volt, ezért a két nép viszonya mindmáig kevéssé szívélyes.
Annál barátibb Észak-Korea viszonya Kínával. Kim Dzsongun rövid időn belül már másodszor találkozott Hszi Csin-ping elnökkel Kínában. A legutóbbi találkozó helyszíne Talien kikötője volt. Közben a kínai miniszterelnök megegyezett Dél-Korea elnökével abban, hogy jelentős pénzügyi segítséget nyújtanak Észak-Koreának, ha az valóban búcsút mond az atomfegyvereknek. Pekingben abban reménykednek, hogy ha Kim Dzsongun sikeres tárgyalásokat folytat Donald Trumppal, akkor lassan megváltoztatja militarista rendszerét és olyan reformokat vezet be, mint amelyek Kínát modern nagyhatalommá tették. Ha megoldódik a koreai válság, akkor abból mindenki profitálna a térségben: a határ menti kínai tartományban példátlan ingatlanboom indult be, mert sokan bíznak abban, hogy a 24 milliós Észak-Korea követi a 48 milliós Dél-Koreát a gazdasági fellendülés útján.
Fotó: Wikimedia Commons