Peking katonai segítséget ajánlott fel Iraknak

Az Egyesült Államok és az általa vezetett Iszlám Állam ellenes koalíció tagjainak részéről több kritika is érte Pekinget, amiért nem hajlandó részt venni a “kalifátus” elleni hadműveletekben. Azonban Kína nem zárkózott el teljesen a katonai segélynyújtástól, csak ezt a saját erőiből szeretné ezt megvalósítani.

Peking felajánlotta, hogy segít Iraknak az Iszlám Állam elleni harcban, ráadásul nemcsak fegyverekkel és lőszerrel, hanem akár légicsapásokkal is. A kínai vezetés ugyanakkor határozottan közölte, hogy nem csatlakozik az Egyesült Államok vezette koalícióhoz, hanem  “különutasként” venne részt az akcióban “körültekintően egyeztetve” a az érdekelt felekkel  a légicsapások célpontjairól és időpontjairól.

“A kínai külügyminiszter szerint a külpolitikai doktrínájuk nem engedi,hogy részt vegyenek egy ilyen nemzetközi koalícióban” – nyilatkozta a Financial Timesnak Ibrhaim Dzsafari, iraki külügyminiszter, aki Vang Ji kínai külügyminiszterrel  az ENSZ terrorizmus ellenes találkozóján beszélgetett egy esetleges kínai katonai segélynyújtásról. “Örültem a felajánlásnak. Mi mindenkivel hajlandóak vagyunk együttműködni” – tette hozzá Dzsafari.

Kínának komoly érdekei fűződnek ahhoz, hogy akár komolyabb erőkkel beavatkozzon Irakban: Peking a legnagyobb befektető az iraki energetikai piacon. Ezenfelül legalább tízezer kínai állampolgárságú szakmunkás és mérnök dolgozik az arab országban.

Ráadásul biztonsági okai is lennének annak, hogy Kína légicsapásokkal beavatkozna akár az iraki akár a szíriai eseményekbe. Abu Bakr al-Bagdadi “kalifa” július 4-én a moszuli mecsetben tartott beszédében meglepő módon legelőször Kínát nevezte meg potenciális célpontnak, ahol „fel kell szabadítani a muszlimokat”.  Ezt a fenyegetést komolyan vette a kínai vezetés, főleg azért, mert egy Global Times cikk szerint legalább 300 kínai állampolgárságú – huj és ujgur nemzettségű – dzsihadista harcol az Iszlám Állam oldalán.

A kép forrása: Europress/AFP

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez