Obamáék a saját bőrükön megtapasztalt rasszismusról

Mielőtt a Fehér Ház védő falai közé kerültek volna, ők is csak feketék voltak, akik ki voltak téve a mindennapos rasszizmusnak.

Barack Obama amerikai elnök és felesége, Michelle a People magazinnak adott interjújában beszélt arról, miként tapasztalták meg a saját bőrükön az amerikai társadalmat átitató előítéleteket a feketékkel kapcsolatban. Ami ugyan az amerikai elnök elmondása szerint egyáltalán nem volt annyira durva, mint amit az előző generációnak kellett elszenvednie, de mégiscsak létezett, és még most is létezik.

“Nincs olyan velem egykorú [öltönyös munkát végző] fekete férfi, akit még soha nem tévesztettek össze a parkolófiúval, amikor egy étteremből kijőve az autójára vált” – mondta el Obama a People-nek, hozzátéve, hogy igen, ez vele is előfordult már. Michelle Obama ezzel kapcsolatban elmondta, hogy egy vacsorán, amikor Obama szmokingban volt, valaki azzal ment oda hozzá, hogy kér egy kávét.

A First Lady elmondta, hogy még akkor is átélte az előítéleteket, amikor Obama már elnök volt. Elmondta, hogy egy Targetben volt hivatalos látogatáson, és az egyetlen ember, aki odament hozzá egy nő volt, aki arra kérte, hogy segítsen neki levenni valamit az egyik polcról. “Mert nem az elnök feleségeként tekintett rám, hanem olyan valakiként, aki segíthet neki” – mondta Michelle Obama.

“Ezek a kicsit irritáló esetek nem hasonlíthatóak ahhoz, amit az előző generáció megtapasztalt” – mondta el Obama. Ugyanakkor hozzátette: “Egy dolog, hogy pincérnek néznek egy gálavacsorán, és egy másik, ha a fiamat betörőnek hiszik és megbilincselik, vagy ami még rosszabb, ha az utcán sétál olyan ruhában, amit a tinédzserek hordanak.”

Az Obama-házaspárral készült teljes interjú pénteken jelenik meg

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez