Több száz fiatal előtt beszélt Nouakchottban Mohamed Ould Abdel Aziz elnök és igencsak optimista képet festett országa gazdaságáról: „Már nem vagyunk az ötven legszegényebb állam között, világviszonylatban közepesen fejlettnek számítunk”. Az államfő nem hivatkozott nemzetközileg is elismert statisztikai adatokra, vagy tekintélyes gazdasági intézményekre. Csupán saját számaival állt elő: jelenleg 1,2 milliárdos többletet mutat Mauritánia külkereskedelmi mérlege, holott korábban 6-700 millió dolláros deficit jellemezte. Három év alatt 31 százalékról 10 százalékra csökkent a munkanélküliség. Ezeket az eredményeket az elnök az elmúlt öt év kormányzati sikereiként tálalta. Vagyis a saját elnökségéről állított ki jeles bizonyítványt. Abdel Aziz 2008-ban még tábornokként, katonai puccsal került az ország élére. Hatalmát 2009-ben választással legalizálta, de az ellenzék szerint ez az elnökválasztás nem volt tiszta. A következő voksolás idén júniusban lesz. Abdel Aziz még hivatalosan nem jelezte indulási szándékát, d ezt mindenki biztosra veszi. Az ellenzék nem osztja az elnök kincstári optimizmusát. Az Abdel Azizzal szemben álló pártok nagy része például bojkottálta a decemberi parlamenti voksolást.