Egyszerre vesztette el mind a hét gyermekét egy fiatal nő az Emírségekben

Szalima el-Szurajdi gyermekei lakástűzben haltak meg hétfőn. Az édesanya képtelen felfogni azt, ami történt.

A hangja még mindig reszelős a belélegzett füsttől, fáj a torka és a tüdeje a köhögéstől. De él. Hétfőn reggel ébredt arra, hogy füst borítja a lakásukat Fudzsejrában, az Egyesült Arab Emírségekben. Ő is fulladozott már, úgy érezte, mindjárt elájul. A fivére próbálta kimenteni a gyerekeket – meséli zokogva a Gulf News-nak. De addigra már mind a hét megfulladt. Ő pedig nem tehetett értük semmit. Ez maga volt a pokol.

A férje négy évvel ezelőtt halt meg rákban. Azóta egyedül nevelte a gyerekeket. Vasárnap este, mint rendesen, 10-kor ágyba küldte őket – hogy fel tudjanak kelni és időben eljussanak az iskolába. De ők könyörögtek, hadd maradjanak még. Nevetgéltek és arról beszéltek az édesanyjuknak, hogy mi mindent csinálnak majd, ha felnőnek. De aztán mégiscsak eljött a jó éjt puszi ideje és a gyerekek ágyba bújtak. Az egyikük, Ahmed visszajött és azt mondta az édesanyjának, hogy megfeledkezett a “duáról”. Vagyis arról, hogy isten áldását kérje rájuk és az álmukra. Ez is megtörtént, mindenki aludni ment. A fiúk szobája az édesanyjuké és a lányoké mellett volt. Az ajtó résnyire nyitva maradt, mert a 13 éves Khalifa félt a sötétben.

Hatan a hét gyerekből.
Hatan a hét gyerekből.

A nő bevette az orvosságait és ő is aludni tért. 11 óra lehetett. Éjfélkor az ikerlányai ébresztették, mert influenzásak voltak, gyógyszert kértek ők is.

Hajnali háromnegyed 4-kor Szalima arra ébredt, hogy nehezen lélegzik. Akkor látta meg, hogy a mellette alvó egyik kislány mozdulatlanul, tágra nyílt szemekkel fekszik. Pánikban fordult az ikrekhez, ők is halottak voltak. Akárcsak a negyedik kislány és a másik szobában a három fiúból kettő. A harmadik, Ali még küzdött az életéért. Elbotorkált a nappaliig, ott aztán összeesett és ő is meghalt.

Az ikrek influenzásak voltak.
Az ikrek influenzásak voltak.

Megpróbálta újraéleszteni a gyerekeit, de hiába. Mind megfulladtak. A gyásztól sokkos állapotban kiabált a háztartási alkalmazottért és hívta a bátyját, hogy segítsen. Ő jött is, kendőt terített az arcára és bement a gyerekekért. Telefonált a mentőknek, ők vitték el végül a hét holttestet.

A legkisebb gyerek 5, a legnagyobb 13 éves volt. Halálukat rövidzárlat okozta: a nappali egyik lámpája romlott el. A füst  pillanatok alatt terjedt át a többi szobára.

Forrás, fotók: Gulf News

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez