Ismerd meg a világot – kiállítás afrikai árvák fotóiból Magyarországon
Magyarországon először Kisvárdán látható az a kiállítás, amelyen nagyon szegény afrikai árva gyerekek mutatják meg fotóik segítségével, milyenek is a mindennapjaik. A képek Malawiba viszik a látogatókat, a tárlat megnyitóján ott volt díszvendégként a kelet-afrikai ország szépségkirálynője és támogatóként Magyarország nemzeti fejlesztési minisztere is.
“Pemphero Chiwaya vagyok, 18 éves, Chembomában élek. Tervező szeretnék lenni. Éppen az utcán fotóztunk, amikor megláttam egy kislányt. Nagyon aranyosan mosolygott, de amikor le akartam fényképezni, megpróbálta eltakarni az arcát.” Így meséli a most Magyarországon, Kisvárdán kiállított képe történetét az egyik fotós, egy malawi fiú.
A kisvárdai Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület három évvel ezelőtt kötött stratégiai együttműködést a Jacaranda Alapítvánnyal, mely általános- és középiskolát működtet a kelet-afrikai országban. Ebben több mint 400, 6 és 18 év közötti árva gyermek tanul. Csaknem mindannyiuk szülei az AIDS áldozatai, sokan a diákok közül is HIV pozitívak. Teljes egészében az alapítványra vannak utalva. Az iskola azon kevesek egyike Malawiban és az afrikai kontinensen, amely ingyenes és nem utolsósorban minőségi oktatást, illetve szakmát nyújt a rendkívül hátrányos helyzetű gyerekeknek, egy jobb élet reményében. Emellett ösztöndíjjal támogatja azokat a diákokat, akik felsőfokú tanulmányokat szeretnének folytatni.
Az iskolában az árva gyerekek jól érzik magukat. Rendszeresen napi többszöri étkezést, ruhát és cipőt kapnak, mint ahogy a tanuláshoz szükséges tankönyveket és egyéb kellékeket is. Állandó egészségügyi ellátásban és felvilágosításban részesülnek. Az intézmény külön hangsúlyt fektet az AIDS és más fertőző betegségek megelőzésére. A gyermekek számára pedig zenei, művészeti és sportprogramokat is szervez.
A Magyar Afrika Társaság és a Malawiban működő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ már hosszú évek óta szorosan együttműködik a Jacarandával. Hozzájuk csatlakozott a kisvárdai Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesüle, mely 2015-ben például több mint 3.000 darab angol nyelvű könyvet adományozott az iskolának. Az egyesületi tagok rendszeresen segítenek is Afrikában, akárcsak a Magyar Afrika Társaság orvosi misszióinak tagjai, önkéntesként. Egyikük, Asztalos Ilona tavaly ősszel egy hathetes küldetés keretében fényképezési alapismereteket oktatott a Jacaranda Iskolában. Kamerákat is adományoztak az afrikai iskolának, ezekkel készültek a most kiállított fotók – adta hírül a FrissMédia.
A megnyitó díszvendége Malawi regnáló szépségkirálynője volt. Cecilia Khofi maga is szegény családból származik, így hitelesen ösztönzi a Jacaranda diákjait és más, hátrányos helyzetű gyerekeket arra, hogy valósítsák meg az álmaikat. A szépségkirálynő az ENSZ jószolgálati nagykövete. Ebben a minőségében is segít a lányoknak Malawiban. Nem rejti véka alá, hogy az afrikai országban a szegénység annyira súlyos, hogy a pénztelen családok gyakran 10–12 évesen férjhez adják a lányaikat tehetősebb emberekhez. Cecilia azonban ösztöndíjjal elvégezte a főiskolát, egy minisztériumban kapott munkát, és létrehozta az Építsük fel Malawit! nevű szervezetet. Sok kislány tekint rá példaképként, hatással van az életükre, arra, hogy ők is megpróbálnak ösztöndíjat, majd diplomát szerezni és így kikeveredni a szegénységből.
„A kiállítással az a célunk, hogy a fotókon keresztül mutassuk be a Malawiban élők mindennapjait, kultúráját, szélesebb látókörhöz juttassuk az érdeklődőket e távoli táj kultúrájával kapcsolatosan” – mondta Juhász Péter Gergő, a Földkelte Egyesület elnöke. A tárlat két hétig lesz Kisvárdán, aztán vándorútra indul, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számos középiskolájába juttassa el az afrikai árvák fotóit.
Fotó: FrissMédia