Ahol még a múzeum is mézeskalácsból van
Az első mézeskalács recept 922-ben került Európába, egy örmény szerzetes, Gregory Makar hozta magával. A 13.században német bevándorlók vitték magukkal a mézi receptjüket Svédországba, de ekkor még nem örvendett túl nagy népszerűségnek.
Az első írásos emlékünk a 17 században arról ír, hogy a mézeskalácsot piacokon, gyógyszertárakban és kolostorokban fogyasztásra értékesítették – írja a FrissMédia. A középkori Angliában a mézeskalácsnak gyógyító erőt tulajdonítottak. A mézeskalács csak a 18. században vált mindenki számára elérhető finomsággá. Először kolostorokban, főúri udvarokban, a királyi városok polgárainak körében honosodott meg a mézes pogácsa, amelyet házilag és kézművesműhelyekben egyaránt készítettek. A mézeskalácsosságot Magyarországon először az 1379.évi soproni telekkönyv névjegyzésében említik.
A középkori társadalom felső rétegeiben karácsony, évkezdet, húsvét, pünkösd, valamint esküvő, keresztelő alkalmával szokás volt a mézeskalácsok osztogatása, ajándékozása a családtagok, az ismerősök és az ünneplő vendégek körében. Az akkori formák reneszánsz és barokk hatást mutatnak, témájuk többnyire vallásos, mitológiai jelenet, szentek vagy uralkodók képmásai.
Ma már nincs karácsony mézeskalács nélkül, ami az egyik „legédesebb” közös családi program is lehet az adventi időszakban. Egyszerű, de nagyon ügyes háziasszonyok, szebbnél szebb formákat és díszítésetek, vagy akár kis házikót, adventi koszorút készítenek a mézes tésztából. Ilyen ügyes háziasszonyok Kisvárdán is vannak. Ezt felismerve és a nagyközönség elé tárva szervezte meg az első Kisvárdai Mézeskalács Kiállítást a Mistral Ifjúsági és Szabadidő Egyesület keretében működő Öreg Tyúkok Egyesülete. Ötletük nem volt hiábavaló, hiszen sokan jelentkeztek, hogy bemutassák különlegességeiket. A kiállításról többet a FrissMédia oldalán tudhatnak meg, IDE kattintva.
Fotó: Szabó Sándor