Szeptember 20-án közös iráni-kínai hadgyakorlat volt a Perzsa-öbölben. Ez Peking nézőpontjából történelmi jelentőségű eseménynek számít: a régióban először jelentek meg kínai zászló alatt közlekedő hadihajók. A Csangcsun romboló és Csangcsou fregatt a 17. kínai flotta alá tartoznak és ötnapos közös gyakorlatot tartottak az iráni haditenegerészettel.
A kínai hadihajók a Hormuzi-szorosban fekvő, stratégiai szempontból kiemelkedő fontosságú Bandar-Abbász kikötőben kötöttek ki. A tengerészek több iráni kulturális rendezvényen vettek részt, sőt még pingpongbajnokságot is tartottak. Az irániak számára nem várt látványosság lett a hadgyakorlatból, szinte állandóan fényképezték a kínai hajókat, és szelfiket is készítettek velük. Teherán szerint a katonai bemutató célja a két ország közötti „béke, a stabilitás és a multilaterális együttműködés erősítése” volt. Tavaly egy iráni flottilla járt a Kelet-kínai-tengeren, és 13 ezer kilométeres, 40 napig tartó út után iráni hadihajó kötött ki a Csangcsou kínai város közelében, egy haditengerészeti támaszponton.
Korántsem számít újdonságnak a kínai és az iráni katonai haderőnemek közötti jó viszony, különösen a haditengerészet kötelékeiben. Pekinget valósággal „elkápráztatta”, amikor 2012. április 6-án az iráni haditengerészet kiszabadított egy kínai teherszállító hajót a szomáliai kalózok kezei közül, és azóta folyamatosan védi a kínai hajókat is. Legutóbb szeptember elején akadályoztak meg az irániak egy kalóztámadást az Ádeni-öbölben: akkor kilenc kalózcsónak próbált meg elfoglalni egy kínai teherszállító hajót.
Teherán 2008 óta támogatja a szomáliai kalózok elleni katonai műveleteket, de elsősorban nem a nyugati nagyhatalmak hajóival működött együtt, hanem a kínai haditengerészettel. Az iráni katonai vezetésben többször felvetették, hogy közös iráni-indiai-kínai parancsnokságot és tengeri felügyeletet kellene létrehozni a térségben. Kína 2008 óta vesz részt a haditengerészeti misszióban, a kínai hadihajók eddig 5,670 hajót kísértek át a veszélyes szakaszon, és legalább 60 kalóztámadást akadályoztak meg.
A katonai hadgyakorlatok általában mindig üzenetet jelentenek egy harmadik fél számára, és ebben az esetben az Egyesült Államok volt a legfőbb címzett. Kína eddig „tiszteletben tartotta” Washington dominanciáját a Perzsa-öbölben, de az Iszlám Állam terrorszervezet térnyerésével és a kínai nyersanyagszállítási útvonalak veszélybe kerülésével Peking „felülvizsgálta” az eddigi álláspontját. Ráadásul a kínai hadvezetés egyik célja az, hogy „úgy terjeszkedjen és növelje a befolyását az Öbölben, mint ahogy azt az Egyesült Államok teszi a kelet-ázsiai régióban”. Ezáltal csökkenne a Pekingre nehezedő nyomás, mert megoszlana Washington figyelme. Az Egyesült Államoknak így már a “hazai terepnek” számító Öbölre is jobban oda kellene figyelnie, a Bahreinben tartózkodó amerikai Ötödik Flotta egységei ugyanis rövid időn belül akár az Iránban állomásozó kínai hadihajókkal is farkasszemet nézhetnek.
A közös katonai bemutató rámutatott arra is, hogy Irán regionális szerepe jelentősen megnőtt, és a Forradalmi Gárda megkerülhetetlen tényező lett. Az iráni katonák jelentős számban képviseltetik magukat Irakban, Szíriában, támogatják a kurdokat a „kalifátus” elleni harcban, sőt komoly befolyásolással vannak még a jemeni eseményekre is.