Élete kockáztatásával küzd a nők jogaiért egy újságírónő Mauritániában

Testőr kíséri mindenhova a 60 éves Aminatou Mint al Moctát, akire egy fanatikus imám kimondta a fatvát. Mauritánia pedig nemrég megszigorította a törvényt, mely így halálbüntetést mond ki mindenfajta istenkáromlásra.

Az újságírónő elsősorban a nők jogaiért harcol, de felemeli szavát a rabszolgaság ellen is ebben a tradicionális északnyugat-afrikai országban, ahol teljesen elfogadott az, hogy a rabszolga leszármazottai is rabszolgák lesznek. Az iszlamista fanatizmus csak megerősíti a múlthoz kötődő társadalom konzervatív hajlandóságát. Pedig Mohamed próféta egy fekete bőrű hívére bízta, hogy ő legyen a müezzin. Ennek ellenére a bőr színe ma is meghatározó Mauritániában.

Az újságírónő bőre csaknem fehér és ez is mutatja: a legfelső kaszt tagja. Családja kitagadta. Apja otthon láncon tartotta, míg meg nem szökött. Két házassága volt, de mindkettő megszűnt, mert a férfiak ragaszkodtak ahhoz, hogy az asszony hallgasson! Aminatou nem hallgat. Már jelölték Nobel-békedíjra is. “Mi nők merjünk bízni saját magunkban!” – hirdeti az emberi jogok harcosa Mauritániában, ahol testőr vigyázza lépteit, amióta egy fanatikus imám fatvát adott ki ellen “vallásgyalázás” miatt…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez