Visszakérte a spermáját a volt szerető

Egy 30-as éveiben járó kínai lány, Yuan kisasszony nemrég igen kínos szakítást élt át. Miután elhagyta a barátját, a férfi néhány dolgot visszakövetelt tőle –  ahogy ez lenni szokott. A többi között a spermáját is.

 

 

 

 

Több olvasónkban felmerülhet a kérdés, vajon miért foglalkozunk efféle furcsa, kínos témájú, említésre aligha alkalmas hírrel? Nincs jobb dolgunk?

Nos, ha a történetet kicsit megvizsgáljuk, kiderül: többről van szó, mint elsőre gondolnánk. 

Röviddel a második találkozás után a férfi, kinek neve Fu, azt javasolta Yuan kisasszonynak, hogy ugyan, költözzenek már össze. Olyan jó lenne végre nem egyedül élni ebben a nagy és kietlen kínai társadalomban. Yuan kisasszony, bár maga is szívesen kötné össze az életét arra alkalmas fiatalemberrel, mégis úgy érezte: Fu talán mégsem a megfelelő személy erre. Így aztán, mit ad isten, visszautasította a nemes ajánlatot.

Fu ettől (mily meglepő tény) nem volt boldog. Boldogtalansága pedig, úgy érezte, okot adott neki arra, hogy válaszul agyba főbe verje Yuan kisasszonyt. A lánynak erre is volt frappáns válasza: szakított.

A következő hetekben Fu több alkalommal tett tanúbizonyságot nemeslelkűségéről, szidalmazó sms-ek, szitkozódó becézgetések formájában. Nem volt rest visszakövetelni a lánynál hagyott hajkondícionáló samponját, 300 jüant, nem beszélve egy hónapnyi értékes spermájáról.

Hogy az utóbbit hogyan lehet felelőtlen módon egy lány lakásán hagyni? Még jó, hogy nem feledkezett meg róla. Kérdés, hogy Yuan kisasszony most hogyan teljesíti a követelést? Nem minden sarki boltban lehet megfelelő „sampont” találni.

A viccet félretéve: a fent említett történet egyre jellemzőbb a kínai, és egyáltalán az ázsiai modern társadalmakban. Bár a népesség magas, a párválasztás egyre nehezebben megy mind a fiataloknak, mind a középkorúaknak. A társadalmi és munkahelyi frusztráció, a megélhetés és a mindennapi stressz, az elvárások és a teljesítőképesség mind-mind olyan terhet rónak a férfiakra is, a nőkre is, hogy emellett értékes párkapcsolatot kialakítani szinte lehetetlen.

Az internetes ismerkedés tovább fokozza annak lehetőségét, hogy az ember nem szimpatikus, olykor meglehetősen kellemetlen személyekkel ismerkedik meg látatlanban. A jelenséghez egyre súlyosabb és egyre több pszichés jellemző társul. Az ilyen rövid párkapcsolatok rendszerint erőszakkal végződnek, olykor súlyos sérülésekkel, életre szóló lelki traumával. Lehet, hogy mégsem olyan vicces a fenti történet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez