Beszélgetések 2017 Primáival – Hámori Veronika nyugalmazott iskolaigazgató

– Gratulálunk a Prima-díjhoz. Ön már egy sor kitüntetést őriz a vitrinjében. Meglepte azért a jelölés a Prima Primissimára?

– A meglepődés enyhe kifejezés, nem akartam elhinni még hetek múlva sem. Azt mondtam, nagyon-nagyon szerencsés vagyok. Azért, mert rengeteg ember van, aki nagy elismerésre, díjra méltó. És szerencsés vagyok azért is, mert mindig olyan emberek között léteztem, akik vevők voltak arra, amit csinálok. Amit elterveztem, amit elképzeltem, azt végig tudtam csinálni. Ha végiggondolom a pályámat, amin 42 évig voltam, tulajdonképpen mindig mindenkivel lehetett beszélni, szót érteni.

– Ez valószínűleg az Ön egyéniségéből is adódik, nemcsak abból, hogy szerencséje volt.

– Az, hogy együtt tudok működni másokkal, nyilván adottság. De azért az nagy szerencse, ha olyan emberekkel vagyok körülvéve – gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal, fölöttem valókkal -, akik meghallgatnak. A magam érdemének azt tartom összesen, hogy soha nem ajtóstól rohantam a házba, hogy nem csapkodtam ajtókat, nem ordítoztam. Nem szidtam senkit, a hangomat sem emeltem fel.

– 15 évig igazgatta az ország egyik legjobb iskoláját. Mi a Fazekas titka?

– Egy olyan, kevesekre jellemző értékrend, ami évtizedeken, évszázadokon átvezet. A tudás és a tudás birtokosainak a tisztelete. Az együttműködésre való képesség. Az a közmegegyezés, ami kimondatlanul az iskolában, minden dolgozójában és gyerekében benne van: hogy kíváncsi gyerekeket akarunk nevelni, felkelteni és kielégíteni az érdeklődésüket. Megkapják a tudásalapot és megtanítjuk őket vitatkozni, érvekkel meggyőzni másokat. A Fazekasban mindig a meggyőzésen alapultak és alapulnak a dolgok. Vezetőként is nagyon fontosnak tartottam, hogy a kollégáimra nem kényszerítek rá döntést, hanem együtt érleljük azt ki. Az iskolának az az alapértékrendje, hogy nem elég tudni, a tudást alkalmazni is tudni kell. Ehhez a gyerek attitűdjét is nevelni kell.

– Hogy ez hogyan sikerült, arról miképp kapnak visszajelzést?

– Ez mindig később derül ki. Az 5-10-20 éves találkozón. Hogy ott mit mondanak. Mert addigra már nincs függő viszony, már nincs az az érzelmi túlfűtöttség, ami az akkori kapcsolatunkból adódott. Akkor már csak az van, ami megmaradt mindabból, amit az iskolából magukkal vittek.

– És mit mondanak a 20 éves találkozón?

– Sikeresek, eredményesek, munkából, teljesítményekből élnek, elfogadnak másokat, együttműködni képesek. Ezt azért hangsúlyozom, mert ma ez a legnagyobb probléma, hogy emberek egymás ellen képesek kardot rántani. Réges-régen nem az számít, hogy ki mit tesz le az asztalra és ki hogyan él. Az iskolában mi mindig azt próbáljuk, hogy dolgozzunk együtt. Ugyanaz a célunk. A gyereknek az, hogy tanuljon, a tanárnak az, hogy tanítson. És ha közös a cél, akkor természetes, hogy meghallgatjuk egymást és odafigyelünk mindenre. Ha ezt a gyerekek továbbviszik később a munkahelyükre, a családjukba, akkor már mi nem dolgoztunk hiába. Az emberi minőségükön érződik, hogy valamit sikerült beléjük plántálni.

– Ilyenkor mit érez az iskolaigazgató, a pedagógus?

– Azt, hogy csodálatos. Ezért érdemes élni.

– Ön szerint milyen az igazán jó pedagógus?

– Az, akinek azt mondja a szeme, amit a szája. Hittel lehet csak jót csinálni. Higgyem el azt, amit tanítok, higgyem el, hogy arra szüksége van a gyereknek és pont annyit, pont úgy tanítok belőle, ahogy neki arra szüksége van. Ami mindkettőnknek fontos, azt adom át. A gyereket tanítom, nem a tananyagot.

– A jó iskola ismérve mi?

– Az iskolai munka csapatmunka. Egyetlen olyan pedagógus sincs, aki önmagában eredményes tudna lenni. Lehet, hogy ideig-óráig valamit elér, de nem azon múlik a dolog, hogy hány versenyző gyereke van. Akkor eredményes, ha visszaigazolódik minden, amit ő a személyiségével sugárzott. Nagyon szép emlék lehet egy jó tanár, de a gyerekekre hatni csak egy csapat tud. Egy jó iskolában a pedagógusok képesek csapatként működni, úgy dolgozni, hogy egymásra figyelünk. Tudjuk, hogy a gyerek a cél és az ő érdekében egymást segítjük és erősítjük. Ilyen a jó iskola.

– És milyen a jó gyerek?

– A gyerek az jó. Ha nem vették el a kedvét a kíváncsiskodástól és nem törték le idő előtt, akkor ideális. Ha korábban leintették és abbahagyta a kérdezést, akkor nagyon nehéz őt kibontani az iskolában. Tehát a jó gyerek az, akit nem rontottak még el. Rossz gyerek nincs. Nem találkoztam a 42 év alatt olyannal.

– 2015-ben nyugdíjba ment. Milyen kapcsolatban maradt a pedagógiával, illetve az iskolával?

– Az iskolával csak olyannal, mint az összes többi nyugdíjas, amikor a rendezvényekre meghívják. Sok kollégával kapcsolatom van továbbra is, írnak nekem, felhívnak, elmegyünk kávézni, ebédelni. Hála az internetnek meg a Facebooknak, tudunk egymásról. Intézményes kapcsolatom nincs, és ez nem is baj. Volt egy idő, ami az enyém volt, azt megpróbáltam a lehető legjobban, leghasznosabban eltölteni. Aztán egyszer csak jönnek mások és nekem nem kell abba kapaszkodnom már. Tudtam előre, hogy ha elmegyek nyugdíjba, akkor tényleg vissza fogok vonulni. Mert nincs annál borzasztóbb, mint amikor az ember a partvonalról még bekiabál jót vagy rosszat. Ha kérdeznek, persze válaszolok. És volt rá példa nem is egyszer, hogy az utódom kérdezett, a véleményemet kérte. Most is van ilyen. Ez teljesen természetes dolog.

– De nem unatkozik.

– Rengeteg gyereket korrepetálok. Az összes ismerősöm rájött, hogy most már ráérek.

– Matematikából?

– Persze. Én matematikatanárnak születtem, és imádom csinálni. Az igazgatói éveim alatt elvonókúraként éltem meg, hogy sokkal kevesebb időm jutott tanításra. Most az a jó, hogy az egyetemistától a nyolcadikosig mindenféle gyerekkel kapcsolatba kerülök. Rengeteget megyek színházba, koncertre is, kártyázom a barátnőimmel. Az életemnek a középpontja pedig a lányom. Ő 25 éves, dolgozik és egyetemre jár, és már a saját otthonában él a barátjával. Nagyon büszke vagyok rá. Minden perc, amit velük töltök, rendkívül értékes a számomra.

Hámori Veronika jelölttársai a magyar oktatás és köznevelés kategóriában Lukács István irodalomtörténész, intézetigazgató és Sótonyi Péter Tamás rektor, állatorvos-anatómus.

A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. A díjat 2013-tól kezdve az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább. Mind a tíz kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese. A szakmai elismerésen kívül a közönség által legtöbb szavazatot kapott a Demján Sándor által felajánlott 15 millió forinttal járó Prima Közönségdíjban részesül. A jelölteket ezen a linken tekinthetik meg és SMS-ben lehet szavazni rájuk, november 29-én éjfélig. Az ünnepélyes díjátadót december 1-jén tartják.