Beszélgetések 2017 Primáival – Horkay István képzőművész

– Gratulálunk a Prima díjhoz. Meglepte Önt a jelölés?

– A liftben voltam, amikor jött a telefon. Mire a hatodikról leértem a földszintre, addigra tudatosodott bennem, hogy miről van szó. Mondták, hogy valaki fel fog hívni később és ez fél óra múlva meg is történt. Akkor láttam, hogy ez igaz és minden rendben van. Maximálisan elégedett vagyok és nyugodt. A Prima Primissima jelölést megkaptam, örülök annak is, ha a barátaim, akikkel együtt jelöltek, akár Haris László, akár Birkás Ákos kapják a díjat esetleg helyettem. Kérték, hogy készüljünk valami beszéddel erre az esetre.  Ha rám esik a sor, akkor én nem készülök – azt fogom elmondani, ami éppen abban a pillanatban a fejemben jár, ez szerintem helyesebb. Nem lehet tudni, hogy milyen formában, kik és hogyan állapítják meg, hogy ki az, aki első az elsők között. Én csak azt szeretném érezni, hogy az, amit eddig csináltam, amit látnak belőlem, valamilyen formában talán meggyőző. Egy művészeti díjam van, a Corona d’alloro, amit Szicíliában kaptam és eddig ezt három ember kapta meg: Ennio Morricone, Giovanna Mulas és én.

– Ha kitüntetése, mint mondja, nem is nagyon van, kiállítása annál több volt.

– Igen, minden kontinensen, Afrikát kivéve. Sok dolog van az életben, ami néha érdekessé válik. Ilyen a kapcsolatom például Peter Greenaway-jel (világhírű brit független filmrendező – a szerk.), akivel sokak szerint kiegészítjük egymást. Egymás ellentétei vagyunk, emberileg is. Ő zseniális filmrendező. Sokat dolgozunk együtt. Az elején úgy aposztrofált engem, hogy kelet-európai animátor, aztán mégiscsak kiállítottunk együtt Canberrában.

– Ön miként aposztrofálná magát? Annyi mindent csinál, annyi ágával foglalkozik a képző-, sőt az iparművészetnek. Grafikák, plakátok, filmek, kollázsok és még folytatható a sor.

– Én a kelet-európai megszólítást nem kedvelem. Azt mondom – és ez így is van -, hogy mi európaiak, magyarok vagyunk. Lengyelül, oroszul, angolul és németül beszélek, sok helyen vagyok otthon – nemcsak Budapesten és a Balaton-felvidéken, azon a két ponton, ahol éljük az életünket.

– Szóval a kelet-európait nem fogadja szívesen. Mi a helyzet az animátorral?

–  A magyar nyelvben van egy nagyon szép kifejezés – az, hogy mozgókép. Meg még egy ennél is sokkal szebb: az, hogy fény-kép. A jó isten megadta a lehetőséget arra, hogy ehhez hangokat, zörejeket, effekteket adjunk, és akkor átalakul valami mássá. Kicsit olyan ez, mint a vers. Ami az eredményt illeti, néha megmagyarázhatatlan. Egy anekdota szerint Arany János egy alkalommal, amikor megjegyzést fűztek egy művéhez, a lapszélre ezt írta: Gondolta a fene!. Mármint hogy az lesz belőle, ami. Tehát ez egy működési folyamat, az ember létrehoz dolgokat így vagy úgy. Én nagyon szeretek például kollázsokat csinálni manuálisan. Csiszolgatok, ragasztok, csinálom. Nem tudták meghatározni, ki vagyok. Nem lehetek Munkácsy-díjas, mert plakátokat csinálok és nem lehetek Ferenczi-díjas, mert nem csak plakátokat csinálok. Pedig a szakma mindig tudja, ki kicsoda. Az idén jelöltek és felvettek az AGI-ba. Ez a nemzetközi grafikus társadalomnak a legelitebb klubja, ahol öt ajánló kell. Magyarországot pillanatnyilag két ember képviseli ebben a svájci székhelyű társaságban: Orosz István és én. De itthon valahogy eltűnik a hír..Készítettem három és fél éven keresztül Wallenbergről egy filmet – hatalmas gyűjteményem van róla, 4 terrabájt anyag. Ezt bemutatták Los Angelesben, Ausztráliában, Szccecinben a filmfesztiválon, Újvidéken egy moziban. Végül a Magyar Filmhéten – és azóta szünet.  Az ember a hazájában vágyik az elismerésre. a Prima, amit megkaptam, nagy öröm.

Visszatérve az öndefinícióra: grafikusművész vagyok, aki plakátokat, filmeket is csinál. Legszívesebben a reklámgrafikát csináltam. Ez nagyon jó háttér, szakmai bázis. Abból elindulva bármit lehet csinálni. Nekem az a véleményem, hogy ha van egy ember, akiről azt mondják, hogy képzőművész – én most hivatalosan képzőművész vagyok – miért ne csinálhatna mást? Mindent csinálhatok, nem?  Inkább megtanultam, hogyan lehet megvágni egy filmet és ez határtalan örömet okoz nekem. Azt tudom mondani, ami annak idején Pollock mondott: benne vagyok a képben. Nem utasításokat mond az ember, hanem maga csinálja a zenét, a hangot, a zörejt, a képet. Az utóbbi 4-5 évben a plakátokat is teljesen magam készítem a számítógépen. Az Adobe Aftereffect néha már a 20 éveseknek is probléma, én meg 72 vagyok. Ebből mi következik? Akkor ezt mint szemléletet tanítom.

– Hol tanít?

– Tanítottam több helyen. Rómában a Sapienza Egyetemen, Brisbane-ben és Canberrában Ausztráliában, Budapesten Metropolitan Egyetemen, most legutoljára pedig Szardínia szigetén. Ez egyszerű dolog: általában előreküldök egy anyagot, ami kép, hang, mozgókép, abból én csinálok valamit és megnézem, hogy a tanítványok mit csinálnak. Aztán beszélgetünk és ez tart egy hónapig vagy 10 napig, mikor hogy. Korábban, 2009-ben  Peter Greenaway-jel együtt mesteriskolát tartottunk Lipcsében. A fiataloktól rengeteg dolgot lehet tanulni. Ugyanakkor azt a tudást, amit az ember a korral fölhalmoz, át lehet adni nekik. Mondjuk azt, hogy tudni kell lemondani, tudni kell elvenni, tudni kell használni azt, ami van. Én kicsit  japán gondolkodású vagyok – inkább mindig elveszek addig a pillanatig, amíg a csönd elkezd működni. Nagyon szeretem csinálni ezeket a dolgokat, amiket létrehozok.

Az én koromban nagyon szembe kell nézni azzal, hogy nem biztos, hogy amit most csinálunk, az a legjobb. Lehet, hogy 5 vagy 10 évvel ezelőtt sokkal jobbat csináltam. De megvan a lehetősége annak, hogy létrehozzunk egy olyan dolgot, ami még annál is jobb. Amit az ember legutoljára alkot, azt szereti legjobban. Aztán ez elmúlik, visszatér a rendes helyére. A héten volt a Műcsarnokban az Orosz Istvánnal együtt készített videóinstalláció, illetve animáció, a  Dürer Rinocéroszának bemutatója.  Ez három nagy képernyőn jelent meg, összesen 9 méter. Korábban filmként bemutatták már a kecskeméti filmfesztiválon is, de most volt először három vásznon. Variálva vannak bizonyos dolgok, nem egy filmbemutató, hanem egy videó installáció lett belőle.

– Egy sor középületben, közgyűjteményben vannak munkái. Mennyire izgatja ez?

– Az igazi öröm, ezt higgye el, maga az alkotásnak a folyamata. Az, hogy létrehozunk valamit. Abban élünk, abban vagyunk. 72 éves leszek, az ember ilyenkor akaratlanul is arra gondol, hogy mit értem el eddig, hova megyünk. De az öröm, az megmarad. Lelkileg-szellemileg nem öregszem. Fizikailag persze igen, de mentalitásban nem. Mindenki azt mondja, hogy amit csinálok, az egy fiatal embernek, legfeljebb középkorúnak a munkája. Nem azt mondom, hogy ez az örök fiatalság titka, de annak az érzésnek mindenképpen meghatározója, hogy fiatalon kell tudni tartani magunkat mindenféle szempontból azokra a kihívásokra, amiket ez a felgyorsult, tulajdonképpen klipekből álló élet hoz.  Ami megjelenik a kortárs művészetben is. Nyomjuk, csináljuk, toljuk, majdcsak lesz valahogy. Ennek egyetlen negatív dolga van: hogy néha ebből kicsúszik az érték. És abba az irányba halad minden, hogy branddé váljon. És ha azzá vált, a művész már nem csinálhat mást, mert azt várják tőle, ami a brand. Valami ott elhalkul. És ez a folyamat rettenetesen felgyorsult.

– Az alkotás öröme mellett az elismerés vagy el nem ismerés kérdése sem mindegy. Vagy igen?

– Tudja, ha olyan sokszor utasítanak el, márpedig velem ez négyszer történt meg, nagyon rosszul esik. Úgy éreztem, megérdemelném. Mások is azt mondják. Ha csinál valaki egy kiállítást, vagy megjelenik valahol, azt írják róla, hogy ilyen vagy olyan díjas művész. Én eddig azt mondtam, csinálok egy plakátot: Horkay István (eddig) díjtalan művész. Most a Primával ezt már nem mondhatom.

Horkay István jelölttársai a magyar képzőművészet kategóriában Birkás Ákos festőművész és Haris László fotóművész.

A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. A díjat 2013-tól kezdve az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább. Mind a tíz kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese. A szakmai elismerésen kívül a közönség által legtöbb szavazatot kapott a Demján Sándor által felajánlott 15 millió forinttal járó Prima Közönségdíjban részesül. A jelölteket ezen a linken tekinthetik meg és SMS-ben lehet szavazni rájuk, november 29-én éjfélig. Az ünnepélyes díjátadót december 1-jén tartják.