Potenciális fékproblémák és az üzemanyag befecskendező rendszerrel kapcsolatos esetleges rendellenességek miatt hívnak vissza a szervizekbe 1,67 millió autót világszerte. A Lexus család Crown modelljéről illetve az egyterű Noahról van szó elsősorban. Ezeket a járműveket 2007 és 2014 között gyártották, a nagy részüket Japánban, kisebb részüket Kínában illetve a Toyota más ázsiai üzemeiben. A cég Nagojában kiadott közleménye szerint „… egyik hiba sem okozott még balesetet, tehát a Toyotára jellemző elővigyázatosságról van szó”. Idén ez már a negyedik tömeges visszarendelés, amelyek során eddig tíz millió kocsit vizsgáltak át a szervizekben. 2009-2010-ben a Toyota nagyon kínos ügyekbe keveredett az Egyesült Államokban. Egyes modellek fékhibája halálos baleseteket is okozott. 12 millió autót kellett kijavítani és a végül a Toyota még milliárdos kártérítést is fizetett, hogy elkerülje a bírósági eljárást. Az amerikai incidensek óta különösen óvatos a japán cég, amely jelenleg a világ vezető autógyártója.
A Toyota ismét visszahív – több mint 1,5 millió autót
Idén ez már negyedik tömeges visszarendelése a világelső japán autógyártónak.
(Visited 1 times, 1 visits today)