Eladó Churchill utolsó festménye

Az egykori brit miniszterelnök nem sokkal a halála előtt készítette el utolsó művét, amely azt a helyszínt ábrázolja, ahová leginkább szeretett visszavonulni a politikától.

Winston Churchillnek nemcsak a politikában voltak kiemelkedő képességei, a művészetekben is jeleskedett. A húszas években ragadott először ecsetet, majd a hobbiból szenvedély lett, amire a legjobb bizonyíték, hogy élete során körülbelül 544 festményt festett. Utolsó művét most egy aukción lehet megvásárolni: az Aranyhalas tó Chartwellben című festményét az egykori brit miniszterelnök nem sokkal a halála előtt készítette, majd szeretett testőrének, Sergeant Edmund Murraynak adományozta, akinek családja most elárverezi a képet.

000churchill2

Az olajfestmény azért is különleges, mert azt a helyszínt ábrázolja, ahová a leginkább szeretett visszavonulni a néhai miniszterelnök a politikától: kenti otthonának kertjét. A Telegraphnak nyilatkozó David Coombs szerint – aki több, Churchill művészi oldalával foglalkozó műnek a szerzője – a politikus számára fizikai és mentális szükséglet volt a festés, amelynek teljesen át tudta adni magát. Tehetségét pedig művészbarátai is elismerték, ők egyenesen rajongtak a képeiért. A chartwelli aranyhalas tó egyébként többször is megihlette Churchillt: az első alkalommal egy nagyobb méretű olajfestményt készített róla, melyet néhány éve 1.8 millió fontért adtak el, szintén egy aukción.

000churchill

Fotó: Winstonchurchill.org, Heathcliff O’Malley

(Visited 3 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez