Több mint tízezer élsportoló doppingolt Kínában
Ezt nyilatkozta egy kínai orvosnő Németországban, ahova családjával együtt menekült. Hszüe Jin-szien sportorvos volt a női tornászválogatott mellett a nyolcvanas években.
Nyilatkozata szerint ott mindenki doppingolt, mert a vezetés erre kényszerítette őket. Még 11 éves kislányok is voltak közöttük! Ha valaki nemet mondott, akkor kitették a csapatból. Maga a sportorvosnő is úgy került ki az olimpiai csapatból, hogy nem volt hajlandó tiltott szereket beadni a kínai tornászlányoknak a szöuli olimpián. Ettől függetlenül továbbra is sportorvosként dolgozott Kínában.
Ahol a hatóságok folyamatosan zaklatták, hogy ne beszéljen arról, amit tapasztalt az olimpiai csapatnál. Végül családjával együtt Németországban azon a címen kért menedékjogot, hogy bátor kiállása miatt üldözték Kínában. Az orvosnő szerint több mint tízezer sportoló doppingolt a kínai élvonalban a nyolcvanas és a kilencvenes években és tőlük vissza kellene venni az érmeket.
Kína sportja gyorsan felfutott ebben az időszakban és a pekingi olimpián, 2008-ban a csúcsra ért. Kína a második helyen végzett az USA mögött az érmek számát tekintve. Azután viszont visszaesés következett be, legutóbb a riói olimpián a kínai csapat gyengén teljesített. Ezt a szakértők azzal indokolták, hogy egyre jobb a doppingellenőrzés és emiatt a kínaiak nem mernek a korábbi módszerekkel próbálkozni.
Megkérdezték a kínai olimpiai csapat főorvosát is a doppingról. Csen Zsanghao doktor úgy nyilatkozott: lehet, hogy ötven sportoló korábban szedett tiltott szereket, de az egész csapatra ez sosem volt jellemző. Aligha valószínű, hogy a nemzetközi olimpiai bizottság vizsgálatot indítana az ügyben, mert régi esetekről van szó, amikor a dopping megítélése egészen más volt Kínában és az egész világon.
Fotó: a pekingi olimpia záróünnepsége / Wikimedia Commons