Japán császára 2019. március 31-én mond le
Legalábbis így értesült az Aszahi Simbun című tokiói lap. A 83 éves japán császár, Akihito tavaly célzott rá először, hogy idős kora és egészségi állapota miatt le kíván mondani a krizantém trónról, melyen elődei több mint 2500 éven át ültek.
Japánban a császár egészen 1945-ig fontos szerepet játszott, mint a nemzeti egység szimbóluma. A háborús vereség után Hirohito császár elveszítette a hatalmat, de megőrizhette trónját. Az ő fia Akihito, aki most át akarja adni szimbolikus hatalmát fiának, a most 57 éves Naruhito hercegnek.
Minderről még tárgyalni kell Japán valóságos vezetőjével, Abe Sinzo miniszterelnökkel. Erre az Aszahi Simbun szerint novemberben kerülhet sor. Ezt követően jelenthetik be a császár távozásának időpontját, mely a lap szerint 2019. március 31. lesz. Japánban több mint 200 éve nem fordult elő, hogy egy császár nem az élete végéig ült a krizantém trónon. Japán a világ harmadik számú gazdasági nagyhatalma az Egyesült Államok és Kína után, de szerepe egyre csökken – jelentős részben amiatt, hogy egyre kisebb a távol-keleti szigetország lakossága. Hihetetlenül kevés gyerek születik, a nemzeti öntudat pedig nem engedi meg a bevándorlást Japánban, ahol most a nemzeti egység szimbóluma, a császár arra készül, hogy lemond a trónról a fia javára…
Fotó: Wikimedia Commons