Amerikai drón végzett az Iszlám Állam poszterlányával

Sally Jones, az egykori angol punkénekes akkor csatlakozott az ISIS-hez, amikor férjhez ment a terrorszervezet egyik, nála több mint 20 évvel fiatalabb harcosához. Most dróntámadás végzett vele Szíriában – értesült a brit Sun.

A most 48 éves Sally Jonest férje halála után fehér özvegyként emlegették: az volt a dolga, hogy az egész világról nőket édesgessen az Iszlám Államhoz vagy bírjon rá arra, hogy terrortámadásokat kövessenek el Nyugaton.

Mielőtt csatlakozott az ISIS-hez, punkénekes volt odahaza Kentben. Nem éppen eseménytelen múltjáról annak idején ITT írtunk. 2013-ban szökött Szíriába, kisfiával, az akkor 10 éves Joe “JoJo” Dixonnal. Hogy a gyerekkel most mi történt, azt nem tudni pontosan, de valószínűleg együtt volt édesanyjával és vélhetően ő is meghalt.

5-sally-jones-twitter

Sally Jones férjét, a szintén brit Junaid Hussain hackert ugyancsak légicsapás ölte meg, még 2015-ben. Mielőtt Szíriába ment, a férfi publikussá tette Angliában Tony Blair exminiszterelnök címét. Hat hónapot börtönben is töltött, azért, mert hamis bejelentéssel hívta fel forró dróton a brit terrorelhárítókat.

A pár a közösségi oldalakat használta arra, hogy tagokat toborozzon Nagy-Britanniából a terrorcsoportnak, illetve arra bírjon rá embereket, hogy az Egyesült Királyságban kövessenek el terrortámadásokat. Sally Jones még arra is tanította az érdeklődőket, hogy milyen anyagokat kell rendelniük, ha sajátkezűleg készítenének otthon bombát és azt állította, hogy távoktatással megtanulhatják tőle, miként kell összerakni egy robbanószerkezetet.

Férje halála után lapértesülések szerint a fehér özvegy lett az ISIS Anwar al-Awlaki nevű egysége női szárnyának a vezetője – ez az egység tervelte ki és hajtatta végre a  merényleteket Nyugaton. Twitteren toborzott terroristanőket, képeket is töltött fel magáról, fegyverrel. Sokoldalú aktivitása ellenére júniusban olyan hírek kaptak lábra, hogy nem volt boldog Szíriában, vissza akart térni hazájába.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez