A főszerepben: Kuka, a robot – tajvani szerelmi történet budapesti színpadon
Október 5-én és 6-án a Trafóban lép színpadra egy olyan produkció, amelynek az egyik főszereplője egy táncolni sem rest ipari robottal.
Nem is akármilyen történetet idéz meg: egy valódi love story-t láthatunk majd. A Huang Yi & Kuka azt bizonyítja, hogy egy robotnak nem kell androidnak, vagyis emberszerűnek lennie ahhoz, hogy érzelmeket mutasson és váltson ki.
A szerző, Huang Yi 10 éves volt, amikor fényűző otthonukból szűkös lakásokba költözködtek. Ráadásul a nyomorúságos otthonokban végig kellett néznie szülei öngyilkossági kísérleteit. Úgy nőtt fel, hogy csak egy dologra tudott gondolni: olyan tökéletesnek kell lennie, mint egy robot. Ezért akarta megalkotni az előadást, amelyben a robot az ő tükörképe.
Főszereplőnek azért választotta a KUKA márkájú ipari robotot, mert ennek különösen jó a stabilitása, a folyadékháztartása pedig az emberi testhez hasonlatos. 2010-ben kereste fel a gyártó céget kérésével. Azt a választ kapta, hogy „a szabályzat szerint működése közben tilos belépni a robot hatókörébe. Ha mégis talál rá módot, rendelkezésére bocsátunk egy KUKA robotot.”
Huang Yi megtalálta a megoldást és be is építette előadásába. Mellyel az volt a célja, hogy emlékeztessen bennünket arra: bár felnőttek vagyunk, mindig megmaradunk egy kicsit gyermeknek is.
A produkcióban az ipari robot lézerfénnyel és emberszerű mozgásával irányítja a színpadon kibontakozó szerelmi történetet. Egypercnyi mozgását 10 órán át programozza a produkció megalkotója, Huang Yi, aki videós, feltaláló és koreográfus, mindehhez pedig ő a táncpartnere is az előadásban szereplő robotnak.
Ez a mű nyitotta meg 2013-ban Grazban a nemzetközi hírű Ars Electronica digitális művészeti és multimédia fesztivált. Most a budapesti Trafóban két estén át a magyar közönség is megnézheti a maga nemében egyedülálló produkciót. Mi több: október 6-án, pénteken este közönségtalálkozón további izgalmas részleteket tudhatnak meg a nézők Kukáról és a produkció hátteréről.
Stroboszkóp és lézer alkalmazása miatt az előadás megtekintését terhes nőknek, epilepsziásoknak, valamint pacemakerrel rendelkezőknek nem javasolják.