Megtalálták Szent Péter szülővárosát?
Jézus Krisztus három apostola is Julias városában született – írta a híres zsidó történész, Josephus Flavius. Aki aztán maga is küzdött Julias falai alatt a nagy zsidó felkelés idején, 67-ben az időszámítás után.
Ez a felkelés vezetett a nagy vereséghez 70-ben és a zsidók jelentős részének legyilkolásához, illetve deportálásához. De hol volt Julias városa, ahol Szent Péter, Szent András és Szent Fülöp született?
Izraeli régészek most kiásták egy római fürdőház romjait a Genezáreti tó partján, Bétszaida közelében. Josephus Flavius azt írja, hogy Heródes Fülöp király, aki Nagy Heródes fia volt, egy Bétszaida nevű halászfalu helyén alapította meg Julias városát. Azért nevezte Juliasnak, mert hűséges római alattvaló volt. Így kívánt megemlékezni Tiberius császár édesanyjáról, aki a Julia Auguszta nevet vette fel. Az izraeli régészek most azt állítják: a római kori fürdőház romjai azt mutatják, hogy itt valamikor egy város állt. Faluhelyen ugyanis nem volt fürdőház a római birodalomban. De vajon ez a város Julias volt-e?
Ezt egyelőre senki sem tudhatja bizonyosan, mert ahhoz túl kevés a meglévő információ. Juliasban volt egy híres keresztény templom, melyet Willibald bajor püspök a nyolcadik században felkeresett. Nos, ennek is a nyomára leltek a régészek, de még nem egészen biztos, hogy valóban az egykor oly nevezetes templomot találták meg. A templomot azért építették Juliasban, mert ott született Jézus Krisztus három apostola is. Elsősorban persze Szent Péterre gondoltak, aki még a nagy zsidó felkelés előtt elhagyta a mai Izrael területét. A Jeruzsálemben maradt keresztények az üldözés áldozatai lettek. Szent Péter és Szent Pál a diaszpórában prédikált és áldozta életét hitéért Rómában.
Forrás, fotó: Haaretz