Megállítható-e a tömeges afrikai migráció Líbiában?
Franciaország hotspotokat hoz létre Líbiában. Ezt maga Macron elnök jelentette be Orleans-ban, ahol meglátogatott egy bevándorlóknak fenntartott menedékhelyet.
Egyben közölte: minden Franciaországban élő menekültnek és migránsnak fedél kell, hogy legyen a feje fölött az év végéig. Jelenleg több ezren közülük hajléktalanok Franciaországban, ahol menekültkérelmük elbírálására várnak.
Macron elnök azt szeretné, ha a migránsok nem érkeznének ezerszámra Líbián keresztül Európába. Az év eleje óta a számuk meghaladta a 100 ezret. Jobbára Olaszországba érkeznek, de Itália immár megtelt. A római kormány segítséget kért Brüsszeltől és egyben jelezte: ha minden így megy tovább, akkor lezárhatják az olasz kikötőket a migránsokat szállító hajók és bárkák elől. Ezek ebben az esetben francia kikötőkbe érkeznének. Macron elnök ezt szeretné elkerülni.
Párizs mellett, Saint Cloudban tárgyaló asztalhoz ültette Líbia két erős emberét. Ők meg is állapodtak abban, hogy amint lehet, választásokat tartanak Líbiában. Ennek nyomán létrejöhet az egységes állam, mely képes lehet kezelni a migránskérdést. Macron elnök elmondta: információi szerint 800 ezer – egymillió menekült és migráns él jelenleg Líbia területén. A többségük borzalmas körülmények között. Számukra állítanának fel hotspotokat a franciák Líbiában. Ott elbírálják a menedékkérelmeket. Kiderülne: a többség nem politikai menekült, hanem a nyomor elől akar kivándorolni Afrikából. Ezeket a központokat már nyáron meg szeretné nyitni Franciaország Líbiában. Csakhogy ott jelenleg teljes a káosz.
Az Elysée-palota ezért gyorsan közzé is tett egy közleményt, mely szerint a központok Líbiában akkor nyílnak majd meg, ha ehhez meglesznek a megfelelő feltételek. Az EU megosztott az ügyben: Tusk elnök például híve annak, hogy állítsák meg a bevándorlást már Líbiában. A tagországok többsége azonban fázik attól, hogy a háborúskodás kellős közepén Líbiában aktív szerepet vállaljon. Magyarország ebben a kérdésben Franciaország álláspontját osztja. Macron elnök kijelentette: Franciaország ezt megcsinálja. Vagy Európával együtt, vagy akár egyedül is. Ehhez szükség lenne egy működő líbiai államra, de erről még csak szándéknyilatkozat van…
Fotó: CNN