Londoni nyár 2017 – képek és programok

Szokatlanul meleg volt a brit fővárosban július elején. No azért nem a nálunk hőségnek számító 40 fok, de az angoloknak már a 30 is nagyon sok.

Szerencsére nagyon sok a park, amik ilyenkor még népszerűbbek. Sokszor jártam már Londonban, így szerencsére nem voltak “kötelező köreim”, most is azt néztem meg, ami újdonság vagy amit nagyon szeretek egyik kedvenc európai városomban.

riksasok-a-temze-partjan

A Regent parkba egy szoborkiállítás (október 8-ig látható) miatt mentem el, de persze gyönyörködtem a virágokban is.

szoborkiallitas-a-regent-parkban

regent-park

A Kew Gardens (Királyi Botanikus Kertek) is egyik kedvenc helyük a londoniaknak. Most először voltam ott és végigmentem a 18 méter magasan megépített sétaúton is, mely a fák koronáinak szintjéről ad lehetőséget a táj csodálatára.

kew-gardens

A “The Hive”-et, a méhkaptárt mintázó pavilont már láttam a Milánói Expón, de most is szívesen megnéztem.

the-hive-kew-gardens

A “nagy londoni állatkert” a városon kívül van, a Regent parkban az eredeti, de jóval kisebb London Zoo található.

london-zoo

A madagaszkári lemúrok miatt azért örülök, hogy elmentem körülnézni.

maki-az-alltkertben

Az egyik legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező múzeum, a Victoria és Albert stílusától kicsit eltérő kiállítással lepte meg az érdeklődőket – a Pink Floyd együttes 50 éves történetéről rendeztek nagyszabású tárlatot, mely október elsejéig látogatható.

pink-floyd-kiallitas-a-victoria-es-albert-muzeumban

A 2012-es londoni olimpiára épült meg az Anish Kapoor tervezte Orbit – a kilátótorony, melynek tetejéről csúszdán is le lehet jönni.

az-anish-kapoor-tervezte-orbit-a-kilatotorony

A Totteham Court Garden metróállomást Daniel Buren francia konceptualista művész most felavatott installációi díszítik,

daniel-buren-installacioi

az olasz Lorenzo Quinn “Szerelem” című szobra pedig a Tate galériához közel, a Temze partján látható.

lorenzo-quinn-szerelem-cimu-szobra

A világ egyik legnépszerűbb kortárs alkotásokat bemutató kiállítóhelye a Tate Modern. Az idei szezon egyik slágere a Fahrelnissa Zeid kiállítás.

fahrelnissa-zeid-alkotasa-2

Az érdemtelenül elfeledett török művésznő 1933-ban beházasodott az iraki királyi családba.

fahrelnissa-zeid-alkotasa

Nagyon népszerű pub a közeli, folyóparti Founder’s Arms. Innen nagyon jól látszik a város folyamatosan alakuló látképe.

kilatas-a-founders-arms-teraszarol

A néhány éve még a legmagasabbnak számító The Gerkhin már nem is látszik.

dsc_1694

A Hyde parkban a Serpentine Galéria mellett minden évben egy-egy művész épít egy pavilont.

dsc_1907

Idén a Burkina Faso-i Francis Kéré tervezte a pavilont,  míg a kiállítóhelyen Grayson Perry szokatlan művei láthatóak szeptember 10-ig.

dsc_1929

dsc_1707

dsc_1980

dsc_1992

dsc_2028

 

img_20170710_130536

 

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez