Még mindig háború van, hiába mondták, hogy vége?
A győzelmet bejelentették, meg is ünnepelték Moszulban az Iszlám Állam ellen harcolók. A helyi civilek azonban azt mondják: még mindig háborúban élnek.
Ma, vagyis szerdán is összecsaptak az iraki erők az ISIS fegyvereseivel Moszul óvárosában – jelentette a Reuters. Vagyis több mint 36 órával azután, hogy Bagdadban bejelentették: legyőzték a a városban a dzsihádharcosokat, akik önkényesen kikiáltott “kalifátusuk” iraki “fővárosává” tették Moszult.
Az Abadi kormányfő által bejelentett győzelem a legnagyobb fegyvertény volt a szunnita terrorcsoport ellen azóta, hogy három évvel ezelőtt az ISIS elfoglalta Irak északi részének jelentős területeit. De még mindig vannak nem biztonságos környékek az óvárosban, a csaknem 9 hónapos ostrom romhalmazzá változtatta Moszul jelentős részét.
Körülbelül 900 ezren menekültek el a harcok elől, több mint harmaduk a város körüli táborokban lelt menedékre. A többiek rokonoknál és barátoknál.
A civilek elkezdtek visszatérni, javítgatják a házaikat, az infrastruktúra helyreállítása is folyik már, de a hatóságok nem készültek fel az ostrom utáni kormányzásra és a biztonság szavatolására – mondják helyi tisztségviselők.
A hajnali órákban tűzpárbajt hallottak az óvárosból a Tigris folyó túlpartján élők. Katonai helikopterek nyitottak tüzet, füst szállt a levegőben, de azt nem lehet megmondani, hogy az ISIS által elhelyezett bombák ellenőrzött felrobbantása folyt-e, vagy valami más. Még mindig háborús atmoszférában élünk – mondta telefonon egy 45 éves férfi a Reuters-nek. Az egyik iraki katonatiszt “tisztogató hadműveletekről” beszélt. Arról, hogy még mindig ott bujkálnak az Iszlám Állam fegyveresei. Egyszer itt bukkannak fel, egyszer ott, ilyenkor persze lőnek rájuk.
Az újságírókat nem engedik a városba azóta, hogy Abadi hétfőn bejelentette az iraki kormány győzelmét, a “terrorista állam összeomlását.”
Az ISIS Amaq hírügynöksége által közzétett videókon, melyek állítólag Moszul Majdan kerületében készültek, fegyveresek keverednek a civilek közé, azonosítatlan holttestek hevernek a romok között egy városi csatamezőn. A videó hitelességét senki nem tudja ellenőrizni.
Az amerikai hadsereg iraki parancsnoka kedden szintén arról beszélt, hogy több száz ISIS-harcos lehet még Moszulban. Hogy még mindig nem tudtak minden épületet átnézni a Philadelphia méretű városban, és a fegyvereseken kívül elrejtett robbanószerkezetek is lehetnek a házakban. Stephen Townsend altábornagy riportereknek azt mondta: még mindig szenvedhetnek el veszteségeket az iraki erők, miközben Moszult próbálják biztosítani.
Az amerikaiak vezette koalíció kedden három légicsapást hajtott végre Moszul környékén az iszlamista fegyveresek és felszereléseik ellen. A várostól délre az iraki katonák visszavertek egy támadást, melyet a nyugatra eső sivatagból indítottak az iszlamisták. Erősítést is kapott a hadsereg Imam Gharbi falunál, melyet még délebbre a múlt héten rohantak le a gépfegyverekkel és ágyukkal felfegyverzett iszlamisták, és a háromnegyedét már el is foglalták.
A Reuters szerint aszimetrikus, gerillaszerű támadásokra készül most az ISIS, ahogy egyre nagyobb területet veszít. Kedden egy ilyent hajtottak végre Anbár tartományban, a szíriai határ közelében egy határőr-konvoj ellen, két katonát meg is öltek.
Bagdadtól délre 28 szunnita muszlim civilt raboltak el a héten, közülük huszat később holtan találtak – közölte a rendőrség. Az őrizetbe vett gyanúsítottak a hatóságok szerint a síita Asaib Ahl al-Haq milciához tartoznak. Ez a csoport szintén az ISIS ellen harcol. Szóvivője azt mondta, nem tud az incidensről.
A kormányerők moszuli győzelme után tartani lehet bosszútámadásoktól, az erőszak új megnyilvánulásaitól a síiták és a szunniták között. Akárcsak 2003-ban, amikor az amerikaiak vezette invázió megdöntötte Szaddám Huszein hatalmát és polgárháború kezdődött Irakban.
Fotó: Instagram / Al Arabiya